Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rekordszintre süllyedt az infláció

Németországban a pénzügyi válság következtében rekordszintre süllyedt az infláció, ugyanis az elmúlt 12 hónap során a fogyasztói árak átlagosan alig 0,4 százalékkal nőttek. Az ezredforduló óta nem volt ennyire alacsony az infláció Németországban.

Az energiahordozók, kiváltképpen a kőolaj és a földgáz jutányos kínálata, valamint az élelmiszerek árának fokozatos csökkenése azt eredményezte, hogy Németországban az elmúlt év során az infláció aránya csupán 0,4 százalék volt. Ennél lassabb ütemben csupán 1987-ben emelkedtek az árak, amikor is a drágulás üteme alig 0,3 százalék volt.

Pénzügyi szakértők emlékeztettek arra, hogy 2008 nyarán egy hordó nyersolajért még csaknem 150 dollárt kellett fizetni, idén ősszel viszont az OPEC tagállamai már 35 euróért kínálták olajukat.

Az Európai Központi Bank elnöksége a múlt nyáron már aggodalommal szólt az árak elakadásáról, miután átmenetileg számos mezőgazdasági terméket olcsóbban adtak, mint korábban.

Ez együtt járt az élelmiszerek árának stabilizálódásával, noha az év utolsó harmadában ismét a drágulás jelei mutatkoztak. Így december folyamán az infláció üteme megközelítette a 0,8 százalékot, de Németországot még így is sokan a fogyasztók paradicsomának tartják. Az európai valutaegységet alkotó 16 országban decemberben a drágulás üteme elérte a 9tized százalékot. A közös fizetőeszköz, az euro felett őrködő Európai Központi Bank kettő százalékig tartja elfogadhatónak az infláció szintjét. A bank franfkurti központja azonban jövőre sem tart az árak drasztikus emelkedésétől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×