Megfigyelésekből, jégfuratokból és hajónaplókból gyűjtött adatokat elemeztek egy kutatásban, hogy láthatóvá váljon a tengeri jég területének hosszú távú változása, és kontextusba kerüljön az utóbbi évek gyors csökkenése. A Nature magazinban most megjelent eredmények szerint egy rendszerszintű változás csökkentette az antarktiszi tengeri jég kiterjedését, ez a csökkenés pedig messze nem a jég területének természetes változékonyságának tudható be.

A déli féltekén tapasztalt változások az északi-sarki jégolvadásnál is súlyosabbak,

és a szakemberek szerint nem lineárisak és potenciálisan visszafordíthatatlanok – írta a Portfolio a Reuters cikke alapján.

Nerilie Abram, a tanulmány vezető szerzője szerint a változások az ökoszisztéma egészére kihatnak, és egyes esetekben felerősítik egymást. A kisebb jégtakaró kevesebb napsugárzást ver vissza, így a bolygó több hőt nyel el, és valószínűleg felgyorsítja az Antarktiszi Áramlási Rendszer gyengülését, amely egy óceánokat átívelő áramlat, ami a hőt és tápanyagokat osztja el, valamint szabályozza az időjárást.

Az Antarktiszi jégtakaró kiterjedésének változásában az itt elérhető grafikon szerint 1980-tól jelentek meg jelentősebb eltérések. A 2000-es években volt ugyan némi növekedés, ám 2015-tól drámai zuhanás látható a jég összméretében.

A jég elvesztése egyre inkább árt a vadon élő állatoknak, miközben a melegedő felszíni víz tovább csökkenti a fitoplankton-populációkat, amelyek hatalmas mennyiségű szén-dioxidot vonnak ki a légkörből.

Az antarktiszi tengeri jég valójában a Föld [természeti] rendszerének egyik fordulópontja lehet

– mondta Abram, az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) korábbi professzora, aki jelenleg az Ausztrál Antarktiszi Részleg vezető tudósa.

A tanulmány szerint a globális szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mérsékelné az Antarktiszon bekövetkező jelentős változások kockázatát, de nem feltétlenül akadályozná meg azokat.