Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
320.36
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
fotó: Svábhegyi Csillagvizsgáló
Nyitókép: Svábhegyi Csillagvizsgáló

Különleges csillagászati jelenséget figyelhetünk meg a jövő héten

Március 11-én közelségbe kerül egymással a Vénusz és a Merkúr sarlója, a bolygóegyüttállás szabad szemmel is megfigyelhető lesz. Ebből az alkalomból a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali bolygóészleléssel várja a látogatókat.

A Vénusz megkezdte gyors közeledését a Nap felé, két héten belül eltűnik az esti égboltról. Most azonban gyönyörű, kecses sarló formáját mutatja a távcsőben, és március 11-én együttáll a szintén sarló fázisba kerülő Merkúrral.

A különleges égi jelenség a nyugati horizonton lesz látható, amikor a két belső bolygó mintegy öt és fél fokra lesz egymástól. A megfigyelést, amelyhez tiszta, tereptárgyaktól mentes látóhatár szükséges,

18:15 óra után érdemes kezdeni, ekkor a Merkúr még 11, a Vénusz pedig 13 fokos magasságban lesz a horizont felett.

A két bolygó szabad szemmel is könnyen megkülönböztethető lesz: míg a Vénusz egy briliánsan fénylő, világosfehér égitestnek látszik, a tőle balra lefelé látszódó Merkúr jóval halványabb, narancsos-rózsaszínes csillag lesz az égbolton.

A belső bolygók párosa körülbelül 19 óráig lesz megfigyelhető. A két belső bolygó ritka alkalmat kínál a megfigyelésre, ennek alkalmából a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali bolygóészleléssel várja a látogatókat március 15-én 15.30 órától, melynek részleteiről és az égi jelenségről az intézmény honlapján olvasható további információ.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×