A kutyakölykök hajlamosak spontán utánozni az ember által mutatott egyszerűbb viselkedéseket, még akkor is, ha nem kapnak érte jutalmat, míg a macska- és a farkaskölykökre ez nem jellemző – derül ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóinak tanulmányából, amely a Scientific Reports című folyóiratban jelent meg.

Az ELTE Etológia Tanszékének kutatói három fajt hasonlítottak össze, amelyek a háziasítás és a szocialitás szempontjából is eltérnek. A kutatók arra keresték a választ, vajon ezek a különbségek megmutatkoznak-e abban, hogy milyen mértékben hajlamosak mindenféle képzés és jutalom nélkül is utánozni az emberi viselkedést – olvasható az ELTE közleményében.

A kutatók először azt figyelték meg, hogy az emberi családokban nevelkedő

• 42 kutya,
• 39 macska- és
• 8 farkaskölyök

hogyan viselkedik egy ismeretlen tárggyal egy idegen szobában (például az orrával vagy a lábával érinti-e meg). Ezután a kísérletvezető egy másik akciót végzett a tárggyal, például, ha a kölyök az orrával bökte meg, akkor ő a kezével ért hozzá. A kérdés az volt, vajon a kölyök ekkor leutánozza-e a látott akciót, megérinti-e a tárgyat a mancsával.

Claudia Fugazza, a csoport vezető kutatója a közleményben kiemelte,

"míg a kutyakölykök szinte azonnal ránk néztek, négyszer, illetve ötször tovább tartott, mire a farkas- illetve a macskakölykök figyelme ránk irányult".

A kutya- és farkaskölykök a tesztek csaknem 70 százalékában megismételték a bemutatott viselkedést, kétszer olyan gyakran, mint a macskakölykök.

A tanulmány megállapította, hogy egyedül a kutyakölykök voltak hajlamosak az emberi demonstrációnak megfelelő testrészükkel utánozni a viselkedést (például kéz – mancs), annak ellenére is, hogy ez nem egyezett az általuk demonstráció előtt spontán használt testrészükkel.

"Demonstráció hiányában fajtól függetlenül a kölykök többnyire az orrukkal értek a tárgyhoz. Miután látták, hogy a kísérletvezető a kezével érintette a tárgyat,

egyedül a kutyakölykök használták a mancsukat"

– számol be Stefania Uccheddu, a tanulmány társszerzője. A kismacskák és a farkaskölykök esetén nem volt jellemző ez a viselkedés.

A különbségek mögött feltételezett két tényező – a veleszületett társas hajlam (kutya és farkas) és a háziasítás (kutya és macska) – kapcsán a kutatók megállapították, hogy az eredmények mindkét tényező szerepét alátámasztják:

• "Míg a kutyák és farkasok őse csoportban élő, társas állat, intenzív falkán belüli együttműködéssel a túlélésért,
• a macskák őse magányos vadász volt"

– magyarázza Temesi Andrea, a tanulmány társszerzője.

"Bár a kutya és a macska is háziasított faj, amely ma családi kedvencként szoros kapcsolatban él az emberrel, a kutyát régebben háziasították (20 000–40 000 éve), és az emberrel való együttműködésre szelektálták. A macska háziasítása ezzel szemben csak körülbelül 10 000 évvel ezelőttre datálódik. A szerepük az egerek, patkányok irtása volt, azaz önállóan vadásztak az emberi környezetben" – jegyezte meg Gácsi Márta, a tanulmány társszerzője.

Így nem meglepő, hogy csak a kutyakölykökben alakult ki hajlam arra, hogy fokozottan figyeljenek az emberekre és utánozzák cselekedeteiket, még akkor is, ha erre az adott helyzetben nincs olyan közvetlen motivációjuk, mint például a táplálékszerzés vagy a játék.

Az eredmény nemcsak elméleti, hanem alkalmazott szempontból is izgalmas. "Úgy gondoljuk, hogy vizsgálati eredményeink alapot képezhetnek olyan képzési módszerek kidolgozásához, amelyek a kutyakölykök spontán figyelmén és emberi akciók utánzására való hajlamán alapulnak. Így a jövőben a kutyakiképzési technikák kevésbé függhetnek a jutalomfalatokkal történő megerősítéstől, és jobban kihasználhatják a kutyakölykök természetes hajlamát a szociális tanulásra" – összegezte Pogány Ákos.