Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
315.81
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Pixabay.com

Felkerült a világtérképre a Fazekas és a Milestone

Az Oxfordra és Cambridge-re kerülők száma a fő mutató, különlegesen értékes helyezéseket ért el a két budapesti intézmény.

Ismerős intézmények szerepelnek a The Telegraph brit napilap nemzetközi iskolákról készített listáján, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium a 17., a Milestone Intézet a szintén előkelő 20. helyre került rajta.

A lista 2020 óta készül el az oxfordi és a cambridge-i egyetemre bekerült hallgatók száma alapján, a brit iskolákat is számon tartja.

A listán már csak azért is értékes elöl szerepelni, mert a brexit óta érvényes besorolási rendszerben a korábbinál is nehezebb bejutni a két elitintézménybe.

A hírt az Eduline tette közzé a Milestone információjára támaszkodva, amelyek közt az is olvasható, hogy az elitegyetemeken érzékelhető az a belső nyomás is, amely szerint minél sokszínűbb, különböző háttérrel rendelkező hallgatói kör kell.

Ami a számokat illeti, a Milestone Intézet 2010-es indulása óta több mint 170 diákjuk került be a brit elitegyetemekre. 2018-ban kimagasló eredmény született, összesen 27 diák kapott felvételi ajánlatot, amely a régióban is a legmagasabb szám volt.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×