eur:
405.4
usd:
392.53
bux:
86717.67
2025. február 8. szombat Aranka
Az Orion amerikai Hold-űrhajó egy Artemis hordozórakétával összekapcsolva a Kennedy Űrközpont kilövőállásán, a floridai Cape Canaveralben 2022. augusztus 17-én. A NASA augusztus 29-én tervezi felbocsátani tesztrepülésre az űrhajót, amelynek fedélzetén csak három kísérleti bábut helyeznek el, a rajtuk elhelyezett érzékelők mérik majd a sugárzást és a keletkező rezgéseket a Hold-utazás alatt. A NASA Artemis-programjának ez lesz az első próbarepülése, a tervek szerint hat hétig fog tartani.
Nyitókép: MTI/AP/Terry Renna

Elhalasztották az Orion kilövését: hibák álltak az Artemisz 1 útjába

A kilövést megelőző utolsó előkészületek során bukkantak a meghibásodásokra. A NASA szakemberei mindent megtettek, hogy még hétfőn kilőhessék a három bábuval az űrbe induló Oriont, de végül a halasztás mellett döntöttek.

Az üzemanyagtöltést, melyet eleve késve kezdtek meg, meg kellett szakítaniuk a szakembereknek, ugyanis a közel 3,8 milliárd literes tank oxigénnel és extra alacsony hőmérsékletű hidrogénnel való megtöltésének során szivárgást tapasztaltak. Az egyórás késésnek, mellyel belevágtak a rakéta megtankolásába, a környéken uralkodó viharos időjárás volt az oka.

A kétórás indítási ablak helyi idő szerint 8:33-kor - nálunk 14:33-kor - nyílt volna az eredeti tervek szerint.

Az erősen robbanékony hidrogén szivárgása ugyanott jelentkezett, ahol a tartály tavasszal egy főpróba során már szivárgott. Hogy ez ne legyen elég a jóból, még egy hidrogénszivárgási pont gyanúja felmerült egy olyan szelepnél, amely már júniusban is gondot okozott, de a NASA úgy gondolta, akkor kijavította - írja az ABC News cikke.

A NASA tweetje szerint az indítási procedúrát először felfüggesztették, de később törölték is a kísérletet a hétfői napra. Legkorábban pénteken kerülhet arra sor.

A NASA élő közvetítése alább látható, a hivatalos, folyamatosan frissülő NASA-kommentárok itt olvashatók.

Helyi idő szerint délelőtt egy repedésnek tűnő jelenséget is észleltek. Később a délelőtt folyamán repedést vagy más hibát észleltek azon a nagy narancssárga üzemanyagtartályon, amelyen négy főhajtómű található. A szakemberek úgy látták, mintha ezen a területen fagyás következett volna be. A mérnökök elkezdték tanulmányozni ezt a gyanús területet.

A NASA indítási igazgatóhelyettese, Jeremy Graeber az első szivárgás észlelését követően úgy fogalmazott, el kell dönteniük, mennyire ragaszkodjanak a hétfői kilövéshez.

"Rengeteg munkát kell elvégeznünk, hogy eljussunk ide" - figyelmeztetett Graeber.

Végül azonban, magyar idő szerint délután három előtt az indítás elhalasztása mellett döntöttek.

Az űrsikló-korszak emléke dereng fel

A mostani egy ember nélküli misszió, amely során több mint 50 évvel azután közelítik meg a Holdat, hogy utoljára ember járt rajta.

A 98 méteres rakéta, mellyel kapcsolatosan a problémák jelentkeztek, a legerősebb a NASA által eddig építettek sorában. A mai problémák a NASA űrsikló-korszakára emlékeztetnek: 1990-ben hidrogén szivárgása zavarta meg a visszaszámlálást és késleltette a kilövéseket.

Charlie Blackwell-Thompson indítási igazgató arról számolt be, hogy kommunikációs problémáik is felmerültek az Orion bábukat szállító kapszulájával. Vasárnap késő este

11 perces késedelem jelentkezett a kommunikációban

a kilövésvezérlés és az Orion közötti. Bár a probléma hétfő reggelre megszűnt, a NASA tudni szeretnél az okokat, mielőtt arról dönt, hogy útnak indítja az űrhajót.

Az Artemisz-misszióról minden részletet elolvashat ebben a cikkünkben.

Ha további részletek is érdeklik, nézze meg az InfoRádió Aréna című másorának azt a felvételét, amelyen Kiss László csillagász-fizikus, akadémikus, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója beszél aról, hogy milyen felvételeket küldött a James Webb űrteleszkóp az első félévben, mire használják az ukránok az amerikai műholdakat, mit csinálnak az űrnagyhatalmak a Föld-közeli térrészben és mi az orosz-amerikai-európai nemzetközi űrállomás jövője.

Ebben pedig a Marsra szállás tudományos és technikai eredményeiről számol be részletesen Kiss László.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: csak emberi alkotásokat illet meg a szerzői jog

Szakértő: csak emberi alkotásokat illet meg a szerzői jog

A szerzői jog nem védheti azokat a műalkotásokat, amelyeket kizárólag a mesterséges intelligencia hozott létre, utólagos emberi beavatkozás nélkül - erről az Amerikai Egyesült Államok Szerzői Jogvédő Hivatala döntött. Az InfoRádiónak nyilatkozó jogtudós szerint az állásfoglalás az európai szabályozásnak is iránymutató lehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.10. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Trump megint elintézte a piacokat, mínuszban zárt Amerika

Trump megint elintézte a piacokat, mínuszban zárt Amerika

A héten bőven akadtak események, amelyek megmozgatták a tőzsdéket, Trump kereskedelmi háborúja és ukrajnai béketerve is nagy mozgásokat hozott, miközben a vállalati gyorsjelentési szezon is tovább folytatódott. Ázsiában felemás mozgások voltak jellemzők ma, Európában a nap vége felé esést látni, míg az amerikai tőzsdék mínuszban vannak. A nap legfontosabb adata a délutáni amerikai munkaerőpiaci statisztika volt, amely a vártnál rosszabb foglalkoztatottság bővülést, és gyorsuló bérdinamikát mutatott - ez pont az a kombináció, amit az amerikai jegybank nem szeretne látni. Mindeközben Trump vámháborújában is újabb fejlemények jöttek, ez pedig nem hagyta hidegen a piacokat sem.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. február 7. 12:51
×
×
×
×