Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
316.5
bux:
149903.89
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Twitter

Ez az egyszerű teszt elárulja, meddig élhetünk

A kutatók úgy vélik, a „flamingó-tesztből” megjósolható, kik érhetik meg öreg napjaikat az 50 felettiek közül.

A „flamingó-teszt” az általános egészségi állapot mutatója, amelyből kiderül, hogy azoknál az 50 év felettieknél, akik 10 másodpercig nem tudnak egy lábon állni, kétszer akkora az elhalálozás kockázata az elkövetkező tíz éven belül, mint a tesztet teljesítő társaiknál – írja a hirado.hu.

A tanulmányt végző kutatócsoport – köztük a Bristol Medical School szakértői – 1702 emberen végzett vizsgálatot 2009 és 2020 között az 51–75 éves korosztályból. Arra kérték őket, hogy behajlított térddel álljanak fél lábon, miközben karjaik a test mellett helyezkednek el, tekintetüket pedig szegezzék egyenesen előre.

Az elvégzett tesztet minden ötödik ember elhibázta. Ötévenként ez a szám csaknem megduplázódott. Azok, akik nem tudták teljesíteni az egyensúlytesztet, mintegy 17,5 százaléka halt meg a vizsgált időszakban, szemben azzal a 4,5 százalékkal, akiknek sikerült.

  • Az 51–55 évesek körében 5 százalék,
  • az 56–60 évesek körében 8 százalék,
  • a 61-65 évesek körében 18 százalék,
  • a 66–70 évesek körében 37 százalék,
  • a 70–75 évesek körében pedig 54 százalék

volt azoknak az aránya, akik nem tudtak tíz másodpercig egy lábon állni.

Az életkor figyelembevételével a kutatók végül arra a következtetésre jutottak, hogy a teszt sikertelensége a halálozási kockázat közel megduplázódásával jár együtt.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×