Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pexels.com

Sokkal jelentősebb előnyöket nyújtanak az erdők, mint azt eddig gondoltuk

Az erdők legalább fél Celsius-fokkal hűvösebben tartják a Földet egy új kutatás friss adatai szerint.

A globális és helyi hőmérsékletre gyakorolt hatásuk miatt a világ erdei sokkal nagyobb szerepet játszanak a klímaválság elleni védekezésben, mint korábban gondolták – írja a The Guardian online kiadása a Frontiers in Forests and Global Change című tudományos lapban megjelent kutatás alapján.

Az erdők szén-dioxid-felvételben játszott szerepét alaposan megvizsgálták már. Új, átfogó adatok azonban arra utalnak, hogy ennél sokkal jelentősebb előnyöket nyújtanak: ahogy az energiát és a vizet átalakítják, segítenek hűvösen és nedvesen tartani a közeli és távoli levegőt.

Az egyes erdők – a szén-dioxid-felvételen túli – előnyeit feltáró első kutatás azt találta, hogy a Latin-Amerikán, Közép-Afrikán és Délkelet-Ázsián végighúzódó esőerdősávból jut a Földnek a legtöbb előny.

Amerikai és kolumbiai kutatók megállapították, hogy összességében

legalább fél Celsius-fokkal tartják hűvösebben a Földet az erdők.

Brazíliától és Guatemalától Csádig, Kamerunig és Indonéziáig a trópusokon több mint egyfokos a hűtőhatás.

„Az erdők kulcsfontosságúak a klímaváltozás enyhítésében, de az alkalmazkodásban is” – mondta Louis Verchot, a Trópusi Meződgazdaság Nemzetközi kutatóközpontja (CIAT) vezető tudósa, a tanulmány vezető szerzője.

Az erdőirtásnak pusztító hatása van a fajgazdagságra, az élelmiszer-biztonságra és a globális felmelegedésre. A ENSZ éghajlatkutatási kormányközi bizottságának (IPCC) friss tanulmánya felhívta a figyelmet a növekvő hőmérséklet emberiséget fenyegető katasztrofális következményeire.

A friss kutatás eredményei azt sugallják, hogy a levegő hűtésén kívül az erdők megvédenek a szárazságtól és a klímaválság miatti áradásoktól is.

Az erdők hűtő hatása egy sor biofizikai tényezőnek – a faanyag, a levelek és a lombkorona-sűrűség – köszönhető.

Ezen kívül a kutatók azt találták, hogy az erdők úgynevezett biogenikus illékony szerves vegyületeket (BVOC) bocsátanak ki, ezek aeroszolokat hoznak létre, melyek visszaverik a beérkező energiát és felhőket formálnak – mindkettőnek hűtő hatása van. Noha ezek két üvegházhatású gáz, az ózon és a metán felhalmozódását is segítik, a hűtőhatás meghaladja a melegítő hatást.

A mély gyökerek, a hatékony vízfelhasználás és a lombkorona minősége is enyhítik a szélsőséges hőség hatásait.

Mindezek a fizikai tulajdonságok lehetővé teszik, hogy az erdők a hőséget és a nedvességet elvigyék a földfelszíntől, ahol az ember él. Ez közvetlenül hűti a helyi környezetet, valamint befolyásolja a felhők kialakulását és a csapadékot,

ennek pedig jóval távolabbra ható következményei vannak.

Deborah Lawrence, a Virginiai Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője szerint a világ erdeinek jobb védelme, területük bővítése és jobb kezelésük az egyik legígéretesebb természetes megoldások egyike.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×