Infostart.hu
eur:
362.81
usd:
323.16
bux:
147737.38
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Ismeretlen létformákra bukkantak az Antarktisz jege alatt

Az élőlények már legalább 6 ezer éve jelen vannak a jég alatt, a nyílt víztől távol.

Rengeteg organizmusra, köztük korábban ismeretlen létformákra bukkantak az Antarktisz jege alatt – írta az IFLScience alapján a 24.hu. David Barnes, a brit antarktiszi kutatóintézet (British Antarctic Survey) munkatársa és kollégái decemberben publikált tanulmányukban 77 új fajt, köztük mohaállatokat és mészcsőférgeket mutatnak be.

A kutatók egy 200 méter mély lyukon keresztül vizsgálta az egyedi környezetet, a fúrást 2018-ban végezték az Ekström-jégselfen.

A mohaállatok törzsébe apró, gerinctelen, szinte csak tengervízben előforduló fajok tartoznak. Az élőlényeknek gyakran a korallokéra emlékeztető külső váza van. Hasonló vázzal bírnak a szintén parányi mészcsőférgek is.

Ezen egyszerű létformák jelenléte is komoly kérdéseket vet fel, hiszen vaksötétben, több száz méterrel a jég alatt fordulnak elő. Az állati maradványok szénizotópos elemzéséből az is kiderült, hogy az élőlények már legalább 6 ezer éve jelen vannak a jég alatt, a nyílt víztől távol.

Barnes szerint az élet felfedezése az extrém környezetben meglepő, és ismét rávilágít, hogy az antarktiszi tengeri élet milyen különleges.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×