Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
324.43
bux:
143874.26
2026. október 15. csütörtök Teréz

Megtalálták az ókori Cézárea kapuját Izraelben

Izraeli régészek feltárták Cézáreának, Heródes egykori kikötővárosának a bejáratát - jelentette a Háárec című újság csütörtökön.

A hatalmas építmény hűen követi Josephus Flavius római-zsidó történész leírását, amely A zsidó háború című művében található. Izrael egyik legnagyobb régészeti feltárása során fellelték a kikötőből a városba vezető kapunál az Augustus római császár és Róma istennő tiszteletére emelt oltár alapjait is.

Flavius elmesélte, hogy a Heródes építtette, kétezer évvel ezelőtti Cézáreában szentélye volt Augustusnak és Róma istennőnek, de ez nem állta ki az idők próbáját.

Helyére egy bizánci, majd egy keresztes templomot építettek, de ezek alatt a régészek megtalálták az első, eredeti építmény nyomait. Josephus Flavius szerint Augustus császár egykori szobra nem volt kevésbé impozáns mintájánál, Zeusz Olümpián emelt másánál, Róma istennő megformálásra pedig vetekedett az Argoszban található Héra-szoborral.

Az oltár szintje alatt feltártak két hatalmas, a tenger felé nyitott csarnokot, valamint több kisebb boltív alatt egy grandiózus lépcsőt, ami az oltárhoz vezet. Ezek a szerkezetek a szintén Heródes terveztette jeruzsálemi zsidó Szentélyhez hasonlítottak.

"Jeruzsálem és Cézárea volt a kor két jelentősebb városa, Heródes megalomániájának szelleme belengi Cézáreát"- jelentette ki a leletek alapján Doron Ben Ami, aki az Izraeli Régészeti Hatóságnál (IAA) az Izrael központi részén zajló ásatásokat felügyeli.

A több mint százmillió sékelbe, (nyolcmilliárd forintba) kerülő feltárások költségeit az Edmond de Rothschild Alapítvány és a Cézárea Fejlesztési Szövetség fizeti.

A régészek találtak egy gyöngyházból készült táblácskát is, amelybe belevésték egy hétágú gyertyatartó, vagyis menóra képét, egy bizánci időszakhoz kapcsolható kos szobrocskát, valamint egy szakállas férfit ábrázoló szobortöredéket, melyet Rivka Gerst régész Aszklépiosszal, az orvoslás görög istenével azonosított. Ennek az istennek a szobortöredékeit már több helyen is megtalálták Cézáreában, de először került elő a fejével együtt.

Címlapról ajánljuk
Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Csütörtökön kezdődik az uniós állam- és kormányfők tanácskozása, amelynek központi témája a magas energiaárak lesznek, és ezzel összefüggésben az európai gazdaság versenyképessége is a tét. Brüsszelben van Magyar Péter miniszterelnök is, aki majd Volodimir Zelenszkijjel is találkozik pénteken.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×