Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
324.43
bux:
143874.26
2026. október 15. csütörtök Teréz

Ma megleshetjük a Föld mellett elsuhanó aszteroidát

A Föld "közelében" halad el szerdán egy három éve felfedezett, viszonylag nagy aszteroida - erősítették meg az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA kutatói.

A 2014 májusában felfedezett, 2014 J025 jelű kisbolygó - amelynek legnagyobb átmérője a becslések szerint 1,4 kilométer - biztonságos,

1,8 millió kilométeres távolságra fog elrepülni a Föld mellett,

ami Föld-Hold-távolság 4,6-szeresének felel meg.

"Meg tudjuk mondani néhány másodperces pontossággal, hogy az objektum mikor lesz a legközelebb, és néhány száz kilométeres eltéréssel azt is, hogy mekkora lesz ez a távolság" - mondta el telefonon Davide Farnocchia, a NASA Föld közeli objektumokat vizsgáló programjának matematikusa.

Hozzátette, hogy az aszteroida pályájáról az elmúlt években begyűjtött adatokból mindez nagy biztonsággal megállapítható. Mint ahogy az is, hogy a következő 500 évben a J025 nem közelíti majd meg ennyire a Földet.

Bár az égitest kétszer olyan fényes, mint a Hold, szabad szemmel nemmel nem lesz látható.

Otthoni távcsövekkel szerdától egy vagy két éjszakán keresztül is láthatják az égboltot figyelő amatőr csillagászok.

A szakemberek ismerete szerint hasonló méretű aszteroida legközelebb 2027-ben fog elhaladni a Föld mellett, amikor az 1999 AN10 jelű, 800 méter átmérőjű kisbolygó egy Föld-Hold-távolságra (380 ezer kilométerre) fogja megközelíteni bolygónkat.

Címlapról ajánljuk
Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Csütörtökön kezdődik az uniós állam- és kormányfők tanácskozása, amelynek központi témája a magas energiaárak lesznek, és ezzel összefüggésben az európai gazdaság versenyképessége is a tét. Brüsszelben van Magyar Péter miniszterelnök is, aki majd Volodimir Zelenszkijjel is találkozik pénteken.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×