Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.9
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Ezért egyre veszélyesebb a fecskék útja

Már elhagyták a fészkeiket, de csak szeptember végén kelnek útra a fecskék, hogy egy lendülettel átrepülve a Földközi-tengert és a Szaharát Afrika középső és déli területein töltsék a téli időszakot.

A fecskéink vonulása meglehetősen elhúzódik: Magyarországon még szeptember második feléig, sőt október közepéig is lehet találkozni fecskékkel – közölte Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

Hozzátette: természetesen az ősz felé haladva már nem a fészkelő területeken, hanem elsősorban a vonulási, pihenő helyeken láthatjuk őket, vagyis főként a nagyobb vizek mellett lévő kiterjedt nádasokban.

„A parti fecske és a füsti fecske ugyanis ilyenkor hatalmas, sok százezres csapatokat alkotva nádasokban éjszakázik. Az egyik ilyen klasszikus nagy fecskevonuló hely Magyarországon Baranya megyében, Sumonyban van” - mondta Orbán Zoltán.

Elmesélte, hogy régen a népi megfigyelés rögzítette azt, hogy a nádasban éjszakáztak a fecskék. Amikor pedig egyik napról a másikra eltűntek, a régiek azt gondolták, hogy a fecskék az iszapba fúrva töltik a telet, és onnan jönnek elő tavasszal.

Kiemelte: a hazai és európai fecskeállomány elképesztően nagy mértékben csökkent az ezredfordulóra.

„Ennek három fő oka van: az egyik az élőhelyek átalakítása – a mezőgazdasági gyakorlat, az építkezési szokások megváltoztak –, nagyon sok helyen csökkent az állattartás – emiatt a táplálék minősége és mennyisége is csökkent –, és egyre nagyobb problémát okoz a klímaváltozás, ami nemcsak a fészkelőhelyen a költési időszakban, hanem a vonuláskor és a teleléskor is érinti őket” - részletezte a szakember.

„A fecskéink a Szaharától délre, Afrika középső és déli térségeibe repülnek. Viszont mielőtt átrepülik a Földközi-tengert, a Szahara déli peremén kellene feltölteniük a raktáraikat. A probléma az, hogy a klímaváltozás a Szahara déli peremén még fokozottabban érezteti a hatását, emiatt nagyon gyakoriak a hosszú, aszályos időszakok. Ha pedig nincs növény, akkor nincs rovar sem”

- magyarázta Orbán Zoltán.

„Mivel a fecskék táplálékspecialisták, vagyis csak repülő rovarra vadásznak, nem tudják megtenni azt, amit a cinegék például igen, vagyis hogy télen más táplálékra váltanak át – ők képtelenek az ágak között ugrálva, vagy a földön csipegetve táplálékot gyűjteni” - fejtette ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×