Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
324.58
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Így ismerik fel egymást az oroszlánok

Üvöltésükről ismerik fel egymást az azonos falkában élő oroszlánok - derült ki zoológusok egy nemzetközi csoportjának Afrikában végzett kísérleteiből.

Az azonos falkához tartozó, vadon élő oroszlánok a kutatók szerint akkor is felismerik egymást az üvöltésükről, ha nem látják a másik állatot. Ez a képességük teszi lehetővé, hogy bonyolult társas viszonyokat hozzanak létre - állapították meg a kutatók, akik hónapokon át figyelték a botswanai Okavango folyó deltájánál, hogyan viselkedik egy falka húsz oroszlánja, amikor társaik üvöltését játsszák le nekik felvételről.

Tanulmányuk a Biology Letters című tudományos lap aktuális számában jelent meg. A szerzők azt írták, az oroszlánok reakcióiból következtettek arra, hogy akkor is felismerik egyes falkatársaikat a hangszóróból közvetített üvöltésről, ha nem látják a hang gazdáját. Ha például olyan oroszlán ordítását hallották, amelyiket régebben láttak utoljára, akkor többször is körülnéztek, mintha a hang gazdáját keresnék.

Az oroszlánok falkában élnek. Üvöltésük hosszú kilométerekről hallható.

Noha a kutatók régóta sejtették, hogy az állatok különböző érzékszerveik segítségével képesek egymást felismerni, eddig hiányoztak az ezt bizonyító, vadon élő állatok között végzett kísérletek.

A teszteket a Nottinghami Egyetem és a Sussexi Egyetem, valamint a botswanai ragadozók védelmére létrehozott alapítvány (Botswana Predator Conservation Trust) szakemberei végezték.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×