Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
324.58
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

A csimpánzok csapatjátékosok

A csimpánz, az ember egyik legközelebbi rokona jobban szereti az együttműködést, mint a versengést - állapították meg amerikai kutatók.

A tudósok egy tizenegy tagú, fogságban, de kültéren felnőtt csimpánzcsoportnak adtak olyan feladatot, amelyben a jutalomért két vagy három állatnak kellett egyszerre egy kart meghúznia - olvasható az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányban.

Az állatok szabadon választhatták meg partnereiket az együttműködéshez, de arra is lehetőségük volt, hogy egyedül próbálkozzanak.

Az első alkalmakkor többnyire versengtek egymással, ám az összes próbálkozást tekintve ötször annyiszor választották az együttműködést, mint egymás legyőzését.

A megfigyelt arány az emberre is jellemző az együttműködést igénylő feladatoknál - írták a tudósok.

"A konfliktusok és az együttműködések aránya nagyon hasonló az embereknél és a csimpánzoknál, ami újabb fontos adalék az emberi evolúció kutatásához" - írta közleményében Malini Suchak, a Yerkes főemlőskutató-központ végzőse, a tanulmány egyik szerzője.

A kutatók megfigyelték: a csimpánzok egy sor stratégiát alkalmaztak, hogy megakadályozzák a versenyt és az egyéni vállalkozást, többek között közvetlenül tiltakoztak egy-egy társuk ellen, elutasították a munkát, ha egy önállóan próbálkozó társuk jelen volt, de olyan is történt, hogy több domináns csimpánz segített a társaknak az önállóan munkálkodókkal szemben.

A 94 órán át tartó tesztek alatt tizennégyszer történt olyan, hogy harmadik fél beavatkozott és büntetett, elsősorban olyankor, amikor erőszakoskodott egymással egy önállóan vállalkozó és egy együttműködni akaró csimpánz.

"Az állatvilág tele van az együttműködést bizonyító példákkal a hangyáktól kezdve a kardszárnyú delfinekig. A mi kutatásunk az első, amelyik bizonyította, hogy legközelebbi rokonaink nagyon jól tudják, hogyan kell gátat szabni a versengésnek" - magyarázta Frans de Waal, az Emory Egyetem pszichológusa.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×