James Kossin, az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) kutatója és munkatársai a jelenségről végzett kutatásaikat a Nature című tudományos folyóiratban mutatták be.

Az északi féltekén a ciklonok átlagosan 53 kilométerrel vándoroltak az Északi-sark irányába, míg a déli féltekén 62 kilométert déli irányba. A változás a Csendes-óceán térségében és az Indiai-óceán déli részén különösen jelentős, míg az Atlanti-óceán térségében szinte alig észlelhető. Az Indiai-óceán északi részén ráadásul néhány ciklon éppen az Egyenlítő irányába vonul. Globálisan viszont a sarkok felé történő elmozdulás a jellemző.

Számos olyan térség, amely eddig megmenekült a trópusi viharoktól, a jövőben számolhat ezek hatásaival. Az Egyenlítő mentén egy viszonylag nagy térség lakói ugyanakkor megmenekülhetnek az ilyen természeti katasztrófáktól. A viharok elmaradása azonban egyes területeken vízhiányt is eredményezhet.

Egyelőre nem tudni, mi okozza a viharzóna eltolódását. Sok kutató abból indul ki, hogy a jelenség összefüggésben van a klímaváltozás hatásaival, mint például az üvegházhatású gázokkal, az ózonréteg elvékonyodásával és a légszennyezéssel.

A viharok kialakulását nagy mértékben befolyásolják bizonyos speciális szelek, amelyek a különböző magasságú légrétegek nyomáskiegyenlítéséről gondoskodnak. A nagy nyomáskülönbség növeli a trópusi viharok kialakulásának esélyeit.

Számos mérési sorozat kiértékeléséből megmutatkozott, hogy ezek a szelek az elmúlt évtizedekben az Egyenlítő térségében felerősödtek. A trópusi klímazóna határain viszont gyengültek, így itt nőtt a trópusi viharok kialakulásának esélye.