Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
315.99
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Már 3000 éve szenvedhet az ember az érszűkülettől

Már 3000 éve szenvedhet az ember az érszűkülettől - derült ki brit kutatók új tanulmányából.

A Szudán északi részén dolgozó tudósok öt csontvázon találtak olyan jeleket, amelyek az érfalak megvastagodására utalhatnak - tudósított a BBC az International Journal of Paleopathology című szaklapban megjelent tanulmányról. A kutatók szerint felfedezésük segíthet megérteni ennek a szív- és érrendszeri betegségnek az evolúcióját.

A csontvázak az i. e. 1300-800 közötti időszakból származnak, a három nő és két férfi 35 és 50 éves kora között halt meg. A Nyugat-Amara régészeti ásatási hely, ahol megtalálták őket, a fővárostól, Kartúmtól 75 kilométerre fekszik a Nílus nyugati partján.

A csontvázakat a British Museum kutatócsoportja ásta ki, a munkában részt vett a Durhami Egyetem kutatója, Michaela Binder is, aki elmondta: nagyon keveset tudnak a hajdani embercsoportok érszűkületéről, mivel a csontokon igen nehéz a nyomára akadni. A most megvizsgált 3000 éves csontvázakon az érfalak lerakódásainak elmeszesedett nyomát találták meg, ez pedig arra utal, hogy a betegség nem csupán a modern életmód okozta probléma, hanem gyulladás, genetikai okok és az öregedés számlájára is írható - vélte Binder.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor és a beszéd idején a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlik a kereskedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×