Infostart.hu
eur:
362.83
usd:
317.84
bux:
144233.92
2026. július 22. szerda Magdolna

Legalább tízezer Földre veszélyes aszteroidát még nem találunk

Sikerült feltérképezni azoknak a nagyméretű aszteroidáknak a 93 százalékát, amelyek veszélyeztethetik a Földet - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

Ebbe a kategóriába 1005 méteres vagy annál nagyobb átmérőjű kisbolygók tartoznak. A NASA égbolt-feltérképező infravörös űrtávcsöve 911-et megtalált abból a 981-ből, amelynek létezését a csillagászok számításai alapján feltételezték.

"Most már tudjuk, hogy a nagy többségük hol van és merre tart. Ez jelentősen csökkentette a kockázatot" - jelentette ki Amy Mainzer vezető csillagász.

Az amerikai űrkutatók jelentősen, 44 százalékkal csökkentették a közepes (91-1005 méteres átmérőjű) aszteroidákkal kapcsolatos becslésüket. Amíg korábban úgy gondolták, hogy 35 ezer ilyen létezik, a WISE által a Földre sugárzott információk alapján ezek számát most 19.500 körülire teszik. Konkrétan azonban eddig csak 5200-nak sikerült a nyomára bukkanni. Egy közepes mérető aszteroida becsapódása képes elpusztítani egy egész metropoliszt.

"Még mindig több tízezernyi olyan van belőlük, amelyet meg kell találnunk" - mondta Mainzer.

A WISE (Wide-field Infrared Survey Explorer) műholdat 2009-ben lőtték fel, kifejezetten azzal a céllal, hogy felderítse az eddig "rejtett" aszteroidákat. A programot a NASA kaliforniai Sugárhajtás Laboratóriuma felügyeli.

A WISE a több millió apró aszteroida mozgását már képtelen megfigyelni. A műholdon egyébként a közelmúltban elfogyott a hűtőfolyadék, ezért annak rendszereit hibernálták.

Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Amikor minden dollár számít: ki nyeri meg az amerikai fogyasztót?

Amikor minden dollár számít: ki nyeri meg az amerikai fogyasztót?

Az amerikai fogyasztók egyre inkább két táborra szakadnak: míg a tehetősebbek továbbra is költenek, az alacsonyabb jövedelmű háztartások minden dollárt kétszer is meggondolnak. Ez alapjaiban rajzolja át a diszkont-kiskereskedelem erőviszonyait, ahol a Dollar General és a Walmart ugyanazokért a vásárlókért küzd, de teljesen eltérő stratégiával. A következő negyedévekben az dőlhet el, hogy a szűkülő pénztárcák világában a közelség és a kisebb bevásárlások, vagy a méretből fakadó árelőny bizonyul erősebb fegyvernek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×