eur:
388.95
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Vérvétellel megállapítható a vastagbélrák - egy magyar diáklány fejlesztése

A 18 éves Molnár Anna képviseli majd Magyarországot a jövő héten Los Angelesben kezdődő Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen. A most érettségiző lány kidolgozott egy módszert, amellyel a vastagbélrákot már vérvétellel is diagnosztizálhatnák.

Az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen tavaly elért első helyezés után a Los Angeles-i nemzetközi tudományos diákolimpiára készül Molnár Anna. Az idén érettségiző lány az InfoRádiónak elmondta: a jövő heti, négymilllió dollár összdíjazású versenyen ugyanazt a projektet mutatja be, amellyel tavaly itthon győzött.

Molnár Anna egy új szűrési módszert dolgozott ki, amellyel egy vérvétel alapján meg lehet állapítani a rosszindulatú vastagbéldaganatot már a korai stádiumban. A diák a vérben olyan géneket azonosított, amelyek jelenléte vastagbélrákra utal. Molnár Anna a kísérlet során mikrocsippel izolálta a géneket, majd a RTPCR-készüléket használta.

A május 9-i kezdődő kaliforniai versenyen Molnár Anna a közönséggel is megismerteti a diagnosztikai módszert, és a zsűritagok előtt is be kell mutatni a projektet.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×