A trópusi tengerpartokon élő mangroveerdők az esőerdőknél hektárra vetítve kétszer-négyszer több szén-dioxidot kötnek meg, így pusztulásuk a világ teljes fakitermelésből származó karbonkibocsátásának tíz százalékát is kiteszi, annak ellenére, hogy a trópusi erdőterület mindössze 0,7 százalékát foglalják el - írják kutatók a Nature Geoscience című tudományos folyóirat legfrissebb számában.

A mangroveerdők olyan helyeken terjeszkednek el, ahol sok ember is szeretne: a trópusi és szubtrópusi övezet tengerpartjain. Területük az elmúlt ötven évben 30-50 százalékkal zsugorodott a tengerpartok gazdasági fejlesztése, az akvakultúra, azaz a halak, puhatestűek, rákfélék és vízi haszonnövények tenyésztésének terjedése és a túlzott fakitermelés következtében.

Mint a szerzők emlékeztetnek rá, a mangroveerdők a szén-dioxid megkötése mellett élőhelyül is szolgálnak számos faj számára, helyben tartják az üledéket, különböző rostokat termelnek, és megóvják a lakott területeket a viharoktól és szökőáraktól. Elképzelhető azonban, hogy az emberiség alig száz éven belül búcsút mondhat a magroveerdőknek és összes ökológiai szolgáltatásuknak - hangsúlyozzák a szerzők, akiknek élén Daniel Donato, az Egyesült Államok agrárminisztériuma erdészeti szolgálatának munkatársa állt.

A kutatók a világ 25 mangrovés területét vizsgálták, a bangladesi Gangesz-deltától Mikronézián és a Maláj-félszigeten át Észak-Ausztráliáig.

A mangroveerdők a világ 118 országában honosak.