A 9-es fokozatú japán földrengés által felszabadított energiát jellemzi, hogy az egyik japán fősziget, Honsu 2,5 métert "ugrott" kelet felé, és a Föld forgástengelyének hajlása is 16 centiméterrel elmozdult.

A New Scientist című nemzetközi tudományos magazin nagy-britanniai változatának legutóbbi kiadásában közölt elemzés szerint a kevés vigasztaló tény egyike lehet, hogy a 8,5-nél nagyobb energiafokozatú földmozgások ritkák: a mostani japán rengés az utóbbi száz év tíz legnagyobbja között van.

E tízből három azonban az elmúlt 6,2 évben történt: a 2004. karácsonyi 9,1-es indonéziai rengés, amelynek szökőárja százezrek halálát okozta, a tavaly februári 8,8-es chilei földrengés és a mostani japán katasztrófa.

A New Scientist szerint ez felveti azt az "elrettentő lehetőséget", hogy ezek a megarengések egymással összefüggésben következhettek be, és így esetleg továbbiak sem zárhatóak ki.

A legtöbb geológus szerint az ilyen erejű földrengések száma túl kicsi ahhoz, hogy statisztikailag meggyőző módon össze lehessen kötni őket. Néhányan azonban azt vallják, hogy kell valamilyen összefüggésnek lennie.

Thorne Lay, a kaliforniai egyetem professzora a folyóiratnak elmondta: az egyértelműen kimutatható, hogy az elmúlt 6,2 évben több nagy fölrengés volt a világban, mint a pontos szeizmológiai mérések 110 éves történetének bármely más 6,2 éves periódusában.

Professzortársa, Emily Brodsky egyenesen arra a feltételezésre jutott, hogy a 8-as fokozatúnál nagyobb energiájú, egymást követő legutóbbi rengések a szökőár-katasztrófát okozó 2004-es indonéz földrengés elhúzódó utórengései lehetnek.

A folyóirat szerint a mega-földrengések globális kapcsolatáról folyó vita nyilván folytatódik, Japán számára azonban komor kilátással szolgál, hogy helyi szinten kétségtelenül gyakoriak a nagy rengéseket követő utórengések, amelyek esetenként akár ugyanolyan erejűek is lehetnek, mint az elsődleges földmozgás.