eur:
389.59
usd:
361.67
bux:
68469.41
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A jegelés lassíthatja a sérülések gyógyulását

A zúzódások és rándulások jegelése lassíthatja gyógyulásukat, mert akadályozza egyes kulcsfontosságú hormonok felszabadulását - idézte amerikai kutatók megállapítását a The Telegraph című brit napilap.

Az eredmény ellentmond a szokásos bölcsességnek, mely szerint a duzzanatot mindenképpen kezelni kell, és az általában gyulladáshoz vezető akut izomsérülések terápiájában is újat hozhat.

A tanulmány - mely a Federation of American Societies for Experimental Biology című szaklapban jelent meg - azt jelzi, hogy az akut sérülés utáni izomgyulladás alapvetően fontos a szöveti regenerálódáshoz.

Lan Zhou, az ohiói Clevelandi Klinika ideggyulladásokra szakosodott kutatóközpontjának munkatársa és kollégái megállapítása szerint a gyulladásban lévő sejtek nagy mennyiségben termelik az inzulinszerű növekedési faktor-1 (IGF-1) nevű hormont, amely jelentősen növeli az izom regenerálódási ütemét.

Állatkísérleteikben az egerek egyik csoportját genetikailag úgy módosították, hogy azok sérüléskor nem voltak képesek gyulladásos válaszreakciót adni. A génmódosított, valamint a kontrollcsoportba tartozó egereknél is izomsérülést idéztek elő bárium-klorid befecskendezésével. Az első csoportba tartozó, génmérnökséggel előállított egerek sérülése nem gyógyult meg, míg a normál egereknél regenerálódott az izom. Az izomszövetek vizsgálatakor kiderült, hogy a normál egerek nagy mennyiségben termeltek IGF-1 hormont a sérült szövetben.

Mint Zhou elmondta, a cél az lenne, hogy szöveti gyulladás pozitív hatásait kihasználjuk, negatív hatásait pedig ellenőrzés alatt tartsuk.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A pesti Csikágó újraéled

A pesti Csikágó újraéled

Budapest talán egyik legtöbbször sztereotipizált városrésze a VIII. kerület. A negatív konnotációktól most elvonatkoztatva gondoljunk csak bele, hogy a területén található a Palotanegyed, illetve megannyi ismert galéria választotta ezt a környéket székhelyéül. A nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Műtárgyak Éjszakája Fesztivál idén több mint 100 művészeti programot sorakoztat fel. Ezekből válogattunk számotokra, különös figyelmet fordítva a VIII. kerület művészeti, kulturális sokszínűségére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×