Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ismét Budapesten tanácskoznak a világ vezető tudósai

A héten kezdődik a Tudomány Világfóruma Budapesten. A november 5-től 7-ig tartó rendezvényt a Magyar Tudományos Akadémia az UNESCO-val, valamint a Nemzetközi Tudományos Tanáccsal közösen szervezi. Az idei téma a tudás és jövő.

Csütörtökön kezdődik a fórumok fóruma. Budapest immáron negyedjére ad otthont az eseménynek, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia az UNESCO-val és a Nemzetközi Tudományos Tanáccsal közösen szervez. Az esemény lehetőséget teremt a tudomány és a politika képviselőinek a rendszeres párbeszédre, az egymással szembeni elvárások megfogalmazására, valamint arra, hogy a tudás és a tudomány ügye a nemzetközi nyilvánosság elé kerüljön.

Az eddigi három budapesti rendezvényen ezer tudós, politikus, tudományszervező szakember és újságíró vett részt. Az MTA elnöke korábban kifejtette, hogy több nemzetközi fórum is zajlik a világban, ezek főszervezői most Budapesten, a plenáris ülésen számolnak be az általuk rendezett események főbb eredményeiről, tanulságairól.

Pálinkás József reményei szerint a budapesti World Science Forum egyfajta összefogó világfórumként jelenik meg az idén és az eljövendőkben. 2009-ben a Tudás és jövő lesz a központi téma. A megnyitó után tartják az államfői panelt, amelyen a Sólyom László köztársasági elnök által meghívott előadók foglalkoznak a környezetvédelemmel és a klímaváltozással. A záró plenáris ülésen pedig Bajnai Gordon miniszterelnök tart majd előadást.

A fórum munkája négy plenáris ülés, és hét tematikus szekció keretében zajlik. A rendezvény egyik érdekessége a tudományos kommunikációnak szentelt plenáris ülés, amelyen Bruce Alberts, a Science és Philip Campbell, a Nature főszerkesztője tart előadást.

Különlegesnek számít a Kínai Tudományos Akadémia elnökének kérésére rendezett esemény, amelyet Tudományos és technológiai előrelátás és innovációs politika a fenntarthatóságért címmel tartanak. Foglalkoznak még a tudomány, az ökoszisztémák és a fenntarthatóság összefüggéseivel és külön szekció vitatja meg a nők szerepét a tudományban.

A Tudomány Világfórumnak programjai szombaton érnek véget.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×