Infostart.hu
eur:
394.15
usd:
341.47
bux:
122897.29
2026. március 20. péntek Klaudia

Ismét űrsétán az Endeavour legénységének két tagja

Megkezdte a harmadik űrsétát a Nemzetközi Űrállomáson az Endeavour amerikai űrsikló legénységének két tagja. Az asztronauták egyebek mellett a bázis egyik napelemtábláját tartó szerkezet négy, egyenként 169 kilogrammos akkumulátorát cserélik ki.

Az Endeavour amerikai űrrepülőgép péntek este kötött ki a Nemzetközi Űrállomáson, fedélzetén 6 amerikai és 1 kanadai űrhajóssal. Jelenleg rekord számú, összesen 13 asztronauta tartózkodik a bázison. A tervek szerint az Endeavour legénysége jövő kedden válik le az űrállomásról és indul vissza a Földre.

Címlapról ajánljuk
„Ez már nem regionális, hanem globális konfliktus” – Szakértő: Irán sem fog félmunkát végezni

„Ez már nem regionális, hanem globális konfliktus” – Szakértő: Irán sem fog félmunkát végezni

„Nagyon sok olyan ember van, aki úgy gondolkodik, hogy megtámadták a hazáját, ezért bosszút állnak. Ez benne van a vallásban is, és számolni kell azzal, hogy Európában terrortámadásokat fognak végrehajtani, elsősorban amerikai és izraeli érdekeltségek ellen” – egyebek között erről beszélt az iráni háborúval kapcsolatban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban.

Orbán Viktor Brüsszelben: dögönyözések, szurkálások és trancsírozások ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett

Orbán Viktor szerint „azt remélik az EU-csúcs résztvevői, hogy Magyarországon politikai változás lesz”, olyanok jutnak hatalomra, akik mindent megtesznek, amit Brüsszel kér. A miniszterelnök szerint április 12-én lesz majd a második csata.
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×