Infostart.hu
eur:
390.09
usd:
338.96
bux:
120787.85
2026. március 16. hétfő Henrietta

Vigasz a dohányosoknak: a memóriát legalább javítja a nikotin

Reményt nyújthat az Alzheimer-kóros betegeknek a nikotintabletta, a dohányzás ugyanis javítja a memóriát és a koncentrációs képességet - bizonyították be brit kutatók patkánykísérletekkel.

Az Alzheimer-kóros betegeknek természetesen nem azt javasolják, hogy szokjanak rá a dohányzásra, hiszen az egészségtelen szokás pozitív hatását a nikotintabletta is kiválthatja - állítják a londoni King's College kutatói, akik már dolgoznak a megfelelő gyógyszeren.

A britek abban bíznak, hogy a szer öt éven belül forgalomba kerülhet, és kevesebb mellékhatással jár, mint a most kapható gyógyszerek. Figyelmeztetnek azonban arra is, hogy ez az új tabletta sem gyógyítja majd az Alzheimer-kórt, legjobb esetben is csak arra lesz elég, hogy néhány hónappal meghosszabbítsa azt az időt, amíg a betegek képesek az önálló életre.

Azt régóta tudjuk, hogy a dohány stimuláló hatással van az agyra - a viktoriánus időkben például, az orvosok kimondottan javasolták a dohányzást a gyorsabb gondolkodás és a memória javítása céljából.

Mivel azonban a dohányzás nagyon káros, hiszen rákot, agyvérzés és szívbetegséget okozhat, a tudományos kutatók eddig nem vizsgálták a pozitív mellékhatásait - ezt tették meg most a londoniak patkányokkal, az eredményről pedig ma számolnak be az agykutatók konferenciáján.

Megtanították a patkányokat arra, hogy egy fénypont felvillanásakor szaladjanak a ketrec egyik végébe. Ha jól teljesítettek, jutalomfalatot kaptak.

Az állatok 80 százalékos sikerrel végezték el a feladatot, és ez az eredmény 5 százalékkal nőtt, miután nikotint injekcióztak a testükbe.

Az eredmény javulása még jelentősebb volt, amikor nem fény-, hanem hangjelre kellett reagálniuk: 50 százalékos teljesítményük 80 százalékosra nőtt a nikotin hatására.

Ian Stoleman pszichiátria professzor és munkatársai azt is kiderítették, hogy a nikotin a kulcsfontosságú agyi receptorokon és kémiai közvetítőkön - a dopaminon és a glutamáton - keresztül fejti ki hatását. Megállapították azt is, hogy vannak különbségek az agyműködés javulásához vezető eseményláncban - és éppen ez vezet az addikcióhoz.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×