Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
315.51
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Csodás császárszobor került elő - képekkel

Hadrianus római császár hatalmas márványszobrára bukkantak a kutatók Dél-Törökországban. Az ásatás vezetője azt mondta: a megtalált darabok alapján ez az egyik legszebb szobor, amely az uralkodóról készült. Hadrianus 117 és 138 között irányította a Római Birodalmat.

Négy-öt méter magas lehetett eredetileg az a szobor, amelynek részeit egy törökországi ásatáson fedezték fel a régészek. A márványalkotás Hadrianus császárt ábrázolja, feltehetőleg katonai ruhában.

A szobornak csak néhány darabját, a fejét, a lábát találták eddig meg. Az archeológusok ugyanakkor abban reménykednek, hogy még több elem előkerül az ásatás során.

A régészek az ókori Sagalassos település maradványait tárják fel, és éppen egy fürdő kiásásán dolgoztak, amikor előkerült a császári szobor feje, amely öt méterrel a föld alatt hevert.

A régészek az előkerült darabok alapján vélik úgy, hogy magas volt a márványszobor, amelyet nem egyetlen darabból faragtak ki, hanem több részből állítottak össze.

Sagalassos egy ősi, hegyvidéki város a mai Törökország déli részén. Az ásatást végző Leuveni Egyetem munkatársa azt mondta a BBC-nek, hogy a szobor Hadrianus uralkodásának elején készülhetett. Marc Waelkensn kutatásvezető szerint ez a császárról készült egyik legszebb alkotás. (A képeket megnézheti a BBC oldalán, ide kattintva.)

Hálásak voltak

Hadrianus 76-ban, a mai Spanyolország területén született, a Római Birodalom élén 117-138 között állt. Ez az időszak egy viszonylag békés és gazdag periódusa volt a birodalomnak. Hadrianus volt az, aki a mai Anglia északi részén falat építtetett, hogy ezzel is visszatartsa Skócia barbárait.

A mostani ásatáson előkerült még egy lábtöredék is, egy hosszú ruha részletével, amely a kutatók szerint a császár feleségének szobra lehetett. A régészek azt is vizsgálták, mi lehetett az oka annak, hogy egy hegyvidéki városban ilyen hatalmas szobrot emeltek az uralkodónak.

Arra a megállapításra jutottak, hogy a város lakó igen hálásak voltak Hadrianusnak, amiért az uralkodó a provincia első városává emelte Sagalassost. A település eddig feltárt részein több szobrot, szobortöredéket is találtak, amely a császárt ábrázolja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×