Infostart.hu
eur:
362.12
usd:
311.89
bux:
147747.91
2026. szeptember 7. hétfő Regina

Izzadsággal is terjed a halálos kór

A sportolók a verseny közbeni érintkezéskor könnyen megfertőződhetnek a hepatitis B vírussal, ugyanis a kór az izzadsággal is terjedhet - mutatták ki török kutatók.

A tudósok szerint bizonyos körülmények között egy fertőzött ember izzadsága a hepatitis B vírusnak ugyanakkora szintjét tartalmazza, mint a vér. A felmérésben hetven, olimpián is járt birkózót vizsgáltak, és közülük nyolcnak az izzadságában mutatták ki a vírust, bár mindegyikük tünetmentes volt.

A sportolóknak egy kérdőívet is ki kellett tölteniük, és ebből kiderült, hogy edzésen vagy a versenyeken gyakran érintkeznek vérző ellenféllel, ami még nagyobb fertőzési kockázatot jelent.

Az izmiri egyetemi tudósai szerint a sportversenyeken be kellene vezetni a kötelező vizsgálatot, mert a hepatitis nagyobb veszélyt jelent annál, hogy figyelmen kívül lehetne hagyni.

Brit tudósok ugyanakkor úgy vélik, az izzadsággal történő megfertőződés esélye csekély a vírusok vér útján való terjedéshez képest.

A hepatitis B a májat támadja meg, és a megfertőzöttek öt százalékánál komoly problémákat, májrákot vagy májzsugorodást is okozhat. A tünetmentes vírushordozók és a krónikus betegek évekig is fertőzőképesek lehetnek.

Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×