eur:
402.43
usd:
384.46
bux:
88383.58
2025. február 14. péntek Bálint, Valentin

"A hulladék-DNS lesz a legnagyobb szenzáció"

A gének csak a valószínűséget határozzák meg, sohasem az ember sorsát - mondta el az InfoRádiónak Falus András immunológus, akit az államfő Széchenyi-díjjal tüntetett ki.

A Semmelweis Egyetem kutatója hozzátette: őt teljesen lenyűgözte a genetika és a genomika, valamint az informatika találkozása az utóbbi egy-két évben, hiszen mechanikus és élő tudomány soha ilyen hatékonyan nem segítette még egymást.

Falus András hangsúlyozta: a genetikai tudás bővülésével is csak valószínűségről, nem pedig sorsról beszélhetünk a betegségek előrejelzésével kapcsolatban; a környezet és az örökölt tulajdonságok mindig együtt hatnak.

Az immunológus elmondta: jelenleg immun-informatikai kutatásokkal foglalkozik, ezen belül különösen a gyermekek asztmájának előre jelezhetőségével, illetve rákkutatással - kiben, milyen hatásra alakulnak ki daganatok, és ezt hogy lehet előre jelezni.

Az egyetemi kutató szerint az elkövetkező tíz év legnagyobb tudományos szenzációja az emberi genom "hulladék-DNS-ének" feltérképezése, szerepének megfejtése lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Pete Hegseth: senki nem fog balekot csinálni az Egyesült Államokból

Visszautasítjuk, hogy a békekezdeményezés során az Egyesült Államok szükségtelen engedményeket tenne Vlagyimir Putyin orosz elnöknek - jelentette ki Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter Brüsszelben a NATO-szövetségesek védelmi minisztereinek tanácskozását lezáró csütörtöki sajtótájékoztatóján.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.14. péntek, 18:00
Rab Árpád
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem EJKK Információs Társadalom Kutatóintézet tudományos főmunkatársa
Hihetetlen vámokat jelentett be Donald Trump, de lehet, hogy csak taktikázik

Hihetetlen vámokat jelentett be Donald Trump, de lehet, hogy csak taktikázik

Donald Trump amerikai elnök bejelentette a kölcsönös vámrendszer bevezetését, amely szerint az Egyesült Államok az importált termékekre olyan vámokat vetne ki, amilyeneket más országok az amerikai termékekre alkalmaznak. A lépés célja a kereskedelmi deficit csökkentése és a hazai gyártók védelme, de a kritikák szerint kereskedelmi háborúhoz és magasabb fogyasztói árakhoz vezethet. Az intézkedés alááshatja a WTO alapelveit, és jelentős változásokat okozhat a globális kereskedelmi kapcsolatokban, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy Trump nem csak a vámokat tekinti vámoknak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×