Infostart.hu
eur:
365.84
usd:
319.09
bux:
154181.95
2026. szeptember 16. szerda Edit
Marosi Ádám a budapesti öttusa világbajnokság férfi egyéni versenyének döntőjében, az úszás versenyszámban a Kincsem Parkban 2019. szeptember 7-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Marosi Ádám hatodik Tokióban

A férfi öttusázók versenyét a brit Joseph Choong nyerte, Marosinak a dobogóra nem volt esélye, de nagyot versenyzett.

Marosi Ádám úgy vágott neki a futás és a lövészet kombinált számának a hetedik helyről, hogy közel volt a dobogó is. Az első lövészetet viszont négy hibával teljesítette, így a kilencedik helyre csúszott vissza, az éllovashoz fél perces hátránnyal.

Az élboly mögött öten haladtak együtt, aztán a következő lövészet már megrostálta az üldözőket, ezt két hibával hozta le az idei világbajnok, és feljött a hetedik helyre.

A harmadik lövési sorozat sikerült a legjobban, ekkor csak egyszer rontott, továbbra is a 6-7. helyen haladt. Az elsők messze volt, az ötödik hely tűnt elérhetőnek ekkor.

Az utolsó sorozatban két hibája volt Marosinak, a vetélytársak pedig többször is hibáztak, így az ötödik helyre tudott felfutni. Maradt ereje a végére is, a negyedik sem tűnt túl távolinak, ám megérkezett a cseh Vlach, aki lehajrázta a magyart az utolsó egyenes előtt. A 37 éves versenyző így hatodik helyen végzett.

Kasza Róbert a 26. helyen végzett.

A brit Choong mögött az egyiptomi Elgendy lett a második és a koreai Jun a harmadik.

Címlapról ajánljuk
Rumlis a telek? Még egy utolsót harapnak a szúnyogok
Hol? Miért?

Rumlis a telek? Még egy utolsót harapnak a szúnyogok

A rendkívül aszályos nyáron a korábbiaknál kevesebb problémát okoztak a szúnyogok, most azonban néhol mégis védekezni kell a vérszívó rovarok ellen. Ezek időpontjairól és helyszíneiről Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.17. csütörtök, 18:00
Tanács Zoltán
tudományos és technológiai miniszter
Itt az év egyik legfontosabb kamatdöntése - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Itt az év egyik legfontosabb kamatdöntése - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Az elmúlt két nap nyomott hangulatát követően ma látszott némi fellélegzés az európai tőzsdéken, ez alól a magyar piac sem volt kivétel. Alapvetően az iráni háború nyomán kibontakozó energiaválság potenciális reálgazdasági hatásai és az AI-fejlesztések esetleges lassításával kapcsolatos félelmek uralják a piacokat, de ma nem érkeztek olyan hírek, amelyek tovább rontottak volna az eddig ismert összképen. Ma este elérkezett az év egyik legfontosabb piaci eseménye, kamatdöntő ülést tartott ugyanis a Federal Reserve: az amerikai jegybank 25 bázisponttal megemelte az irányadó kamatot, illetve jelezték, hogy további emelés is következhet. A tőzsdék némi hezitálás után lefelé vették az irányt, az aranyat is elkezdték adni. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×