Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.37
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com

Elhunyt Zsengellér Zsolt

Hosszan tartó súlyos betegség után, 83. életévében csütörtökön elhunyt Zsengellér Zsolt legendás sportújságíró és egykori labdarúgó.

A Nemzeti Sportot a család tájékoztatta Zsengellér haláláról.

Zsengellér Zsolt katonaévei alatt a Nagykanizsai Dózsa játékosaként az NB III-ban szerepelt, majd 1964-ben a Laziónál vehetett részt próbajátékon, később az FC Chiasso színeiben játszott a svájci élvonalban is.

1970-ben jelentkezett a Képes Sport és a TeleSport közös pályázatára, a Pályabelépőre. Több ezer pályázó közül került be a vetélkedő tizenkettes döntőjébe, amelyet követően munkát kapott a sporthetilapnál, ahol 1970-től 1983-ig dolgozott gyakornokként, munkatársként, majd a labdarúgórovat vezetőjeként. Tudósított a 1978-as argentínai vb-ről és az 1980-as olaszországi Eb-ről is. 1986-től 2003-ig a Sportfogadásnál dolgozott.

A Magyar Sportújságírók Szövetségében az utóbbi években az etikai bizottság tagja volt. A szervezet 2003-ban Feleki László-díjjal, a Puskás Nemzetközi Futballalapítvány pedig 2021-ben Szepesi-díjjal jutalmazta. Az MSÚSZ Életműdíját idén júniusában kapta meg.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×