Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
A második helyzett Fángli Henrietta a női 200 méteres mellúszás döntője után az úszó országos bajnokságon a Duna Arénában 2024. április 11-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Fángli Henrietta megdöntötte Hosszú Katinka csúcsát, nem is kevéssel

Országos csúcsot úszott 100 méter mellen a budapesti rövidpályás-világbajnokságon.

A 23 éves marosvásárhelyi úszónak ez az első világversenye magyar színekben, a szerda délelőtti előfutamok során 1:05,09 perc alatt teljesítette a távot, amivel Hosszú Katinka 2014-es 1:05,60-as rekordját adta át a múltnak.

Fángli összesítésben a 17. lett, 12 századdal csúszott ki a középdöntőből, amelynek így ő lesz az első számú tartaléka.

„Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, hogy itt lehetek, a családom és a barátaim előtt” – mondta a vegyes zónában könnyeivel küszködve Fángli, aki úszásával kapcsolatban elmondta, elsősorban nem időeredményben gondolkodott, szerette volna megnyerni a futamát, ami sikerült is, ugyanakkor a 17. hely összesítésben némiképpen bosszantja.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×