Infostart.hu
eur:
359.61
usd:
309.32
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Győzelmi kényszerben az angolok – de ki fog játszani?

Nemzetek Ligája őszi szakaszából a mérkőzések egyharmada van még hátra, csütörtöktől keddig játsszák az ötödik és a záró hatodik fordulót. Eldől az, hogy az A-divizióban mely csapatok jutnak a legjobb nyolc közé, illetve melyeknek kell rájátszásban részt venni a bennmaradásért, továbbá melyik négy esik ki a „pótvizsga” lehetősége nélkül.

A korábbi lebonyolítási rendben az A-divízió csoportgyőztesei négyesdöntőt játszottak, a negyedikek kiestek a B-divízióba. A második és a harmadik helyezettekkel „nem történt semmi”. A mostani kiírással az UEFA változtatott ezen.

A csoportelsők mellett a második helyezettek is versenyben maradnak a végső győzelemért, ahogyan korábban a BL-ben már megszokhattuk, a csoportgyőzelem jutalma csak a kiemelés az egyenes kieséses szakaszban. A negyeddöntő résztvevői négy párban játszanak majd március 20-án és 23-án a júniusi négyesdöntőbe jutásért.

A papírforma szerint a magyar válogatott a harmadik helyen végez majd az A-divízió 3. csoportjában, ebben az esetben a március 20-23-i mérkőzéspár tétje a számára az A-ligában maradás lesz. Az ellenfél a B-divízió négy csoportmásodikjának egyike lesz. Az ezt pontosabbá tevő sorsolást november 22-én, délben tartják Nyonban. Mivel a története első meccsét még 1902-ben játszó magyar válogatott 999 mérkőzéssel a háta mögött zárja majd a 2024-es évet, akkor dől el, hogy ki lesz az ellenfél az 1000. mérkőzésen, idegenben.

Hasonló a helyzet a B- és a C-divízió között, a feljutást és a kiesést illetően.

A magyar válogatottnak még két mérkőzése van hátra, az elsőt szombaton Amszterdamban a hollandok, a másodikat kedden, a Puskás Arénában a németek ellen vívja. Az A-divízió 16 csapatából a német és a spanyol az a két válogatott, amelyik már biztosan továbbjutott a legjobb nyolc közé, de az még nem tiszta, hogy elsőként vagy másodikként. Maradva a Nationalelfnél: ha szombaton Freiburgban legyőzi a bosnyákokat, minden más eredménytől független csoportelső.

A magyar válogatott négy mérkőzés után a második helyezett hollandokkal azonos pontszámmal áll a harmadik helyen. Ha két vagy több válogatott pontegyenlőséggel zár, elsősorban az egymás elleni eredmény rangsorol. Ez azt jelenti, hogy a második hely eléréséhez minimum döntetlen kell Amszterdamban, de az nagy valószínűséggel nem lenne elég, mert a hollandok szinte biztosan jobb gólkülönbséggel zárnak, illetve ők az utolsó fordulóban a csoport leggyengébb tagjával, a hosszú ideje nyeretlen bosnyák gárdával játszanak, mi pedig a németekkel.

A harmadik hely ellenben szinte garantált a magyar válogatott számára. Ez már Zenicán eldőlt, hiszen a bosnyákok elleni győzelemmel négy pontra nőtt a két csapat közötti különbség. Ha a magyar válogatott nem is szerezne pontot sem szombaton, sem kedden, a bosnyákok kizárólag akkor előzhetnék meg, ha legyőzik mind a németeket, mind pedig a hollandokat.

A csütörtöki nap két slágere a brüsszeli Belgium–Olaszország és az athéni Görögország–Anglia összecsapás. A belgák rosszul állnak az A-divízió 2. csoportjában, mindössze négy pontjuk van a franciák kilencével és az olaszok tízével szemben. Ha nem nyernek a Squadra Azzurra ellen, biztosan nem jutnak tovább, ha sikerül három pontot szerezniük, még reménykedhetnek abban, hogy vasárnap győznek az izraeliek ellen a Bozsik Arénában, a franciák pedig kikaparják nekik a gesztenyét, Milánóban.

A belga válogatott közel sem a legerősebb összeállításában tud kiállni a nap összes többi NL-mérkőzéséhez (kivéve: Kazahsztán–Ausztria 16 óra, Örményország–Feröer-szigetek 18 óra) hasonlóan 20.45-kor kezdődő találkozóra, Kevin De Bruyne, Charles De Ketelaere, Jeremy Doku, Malick Fofana, Joaquin Seys és a válogatottságot ideiglenesen (?) lemondó Thibaut Courtois is hiányzik majd.

Hasonlóan tartalékos lesz az angol válogatott Athénben, noha, nagy valószínűséggel, csak győzelem esetén kerülhet majd a csoportzáráskor a görögök elé. (Bár a riválisnak nehezebb dolga lesz a hatodik fordulóban, az angolok az íreket fogadják a Wembley-ben, a görögök a finnekkel játszanak, Helsinkiben.) Az angol csapatból hiányozni fog Trent Alexander-Arnold, Cole Palmer, Phil Foden, Jack Grealish, Bukayo Saka, Declan Rice, Aaron Ramsdale és Levi Colwill is.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett a felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó volt a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket vették a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×