Infostart.hu
eur:
377.08
usd:
322.53
bux:
0
2026. április 10. péntek Zsolt
Vályi Vanda a 2024-es párizsi nyári olimpia női vízilabdatornáján az A csoportban játszott Magyarország - Ausztrália mérkőzésen a Párizs melletti Saint-Denis-ben lévő Vizes Központban 2024. augusztus 4-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Szünetelteti pályafutását a 25 éves magyar válogatott

Vályi Vanda olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes, kétszeres világbajnoki ezüstérmes vízilabdázó bejelentette, hogy szünetelteti a pályafutását.

Az FTC honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a 25 éves sportoló a szezon első felét biztosan kihagyja, mert már régóta fájdalmakkal küzd, és műtétre van szüksége. Vályi elmondta, januárban szeretne visszatérni az FTC-Telekom csapatába, hogy segítsen megszerezni a szakág történetének első bajnoki címét.

„Ez egy nehéz helyzet, de a döntésemben a klub az elejétől kezdve támogatott” – nyilatkozta a játékos, aki már tavaly ősszel közölte, hogy az olimpia után muszáj pihennie az egészsége miatt.

„Szeretnék a tanulmányaimra is összpontosítani, szeretnék mérnök lenni, és utána, amennyiben az egészségem engedi, és el tudom érni ezt a fizikális állapotot, akkor beszélhetünk a folytatásról. Ez most azzal jár, hogy kihagyom az első fél szezont, és feltehetően csak januárban fogok tudni először edzésre menni” – magyarázta.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor rendkívüli üzenetet tett közzé, és egységre szólított fel

Orbán Viktor rendkívüli üzenetet tett közzé, és egységre szólított fel

„Az a veszély fenyeget, hogy amit felépítettünk, elveszíthetjük, ráadásul ellenfeleink semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat, külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, tüntetést és balhét szerveznek már most” – fogalmazott péntek reggel Orbán Viktor, aki mindenkit arra buzdított a Facebook-oldalán közzétett videójában, hogy vasárnap menjen el szavazni és voksoljon a Fideszre.

Szakértő: egy markáns mintázatból látszik, mikor jöhet a fordulópont a tőzsdéken az olajkrízis után

Általában 7-8 hónap, amíg megnyugszik a piac egy-egy, az olajkereskedelmet érintő sokk után. A részvénypiacokon átlagban 170 kereskedési nap a visszarendeződés ideje – mondta az InfoRádióban a Portfolio elemzője, Mohos Kristóf.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Tűzszünetet hirdetett Putyin, Pokrovszk elesett - Híreink az ukrán frontról pénteken

Tűzszünetet hirdetett Putyin, Pokrovszk elesett - Híreink az ukrán frontról pénteken

Vlagyimir Putyin orosz elnök rövid tűzszünetet hirdetett tegnap az ortodox húsvét alatt: a hétvégén leállítja Oroszország a támadóműveleteket. Most már ukrán térképeken is látható: Oroszország teljesen megszállta Pokrovszk és Mirnohrad városait Donyeck középső részén, a harcok már a településtől nyugatra és északra található falvakban dúlnak. A béketárgyalások teljesen megrekedtek, Donyeckben már csak három nagyobb várost ellenőriz az ukrán hadsereg. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×