Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Ma este leküzdhető a második nagy akadály a Leverkusen csodaszezonjában

A nemzetközi porondon aligha meglepő egy német–olasz (vagy éppen olasz–német) döntő, mégis, az Európa-liga rajtjakor kevesen fogadtak volna arra, hogy a Bayer Leverkusen és az Atalanta vívja majd a 2023–2024-es kiírás fináléját. A mérkőzést ma este 9 órától játsszák Dublinban.

Régi vitatéma, mekkora az erőkülönbség a Bajnokok Ligája és az Európa-liga között (az, hogy van, arról aligha lehet disputa tárgya), azok számára, akik úgy vélik, hogy a második számú sorozat jó néhány csapata beférne a királykategóriába, itt egy újabb érv.

Hiába került át nyolc csapat is a tavaszra a Bajnokok Ligájából, ezek nem játszottak jelentős szerepet az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában. A végül a fináléig jutó két gárda közül a Bayer Leverkusen egészen kivételes idényt fut.

Veretlenül nyerte meg a Bundesligát – ilyenre korábban egyetlen bajnok sem volt képes az 1962-es alapítás óta –, s már csak kétlépésnyire van a triplázástól és attól, hogy az egész idényét, minden tétmérkőzését figyelembe véve, veretlenül zárja. Az egyik lépés az Atalanta elleni finálé, a másik a szombati, berlini, a Bundesliga 2-es Kaiserslautern elleni DFB-kupa (Német Kupa)-döntő.

Arra, hogy mekkora bravúr veretlenül megnyerni egy topligát, csak egyetlen adat: korábban csupán az Arsenal (2003–2004) és a Juventus FC (2011–2012) vitte ezt véghez. A Xabi Alonso által dirigált gárda az utóbbi hetekben többször is csak a klasszikus rendes játékidő letelte után egyenlített ki, vagy akár fordított, de továbbra is tartja pazar sorozatát.

A Bayer Leverkusen – amely, mint emlékezetes, 2023 tavaszán kiejtette a Ferencvárost az Európa-ligából, de aztán nem tudott végigmenni az úton – ősszel egy nem túlságosan erős csoportból, a Qarabag, az FK Molde és a BK Häcken előtt, százszázalékos mérleggel lépett tovább. Tavasszal megkapta ismét az azeri csapatot, 2-2, 3-2-vel ejtette ki. Akkor nagyon közel állt a kieséshez, a cseh Patrik Schick a rendes játékidőt követő „rövid” hosszabbítás harmadik és nyolcadik percében gólt szerezve vitte tovább a csapatát.

Ehhez képest az angol West Ham Unitedet, a Konferencia-liga legutóbbi győztesét simán ejtette ki a Leverkusen, 2-0, 1-1-gyel. Az elődöntőben a római 2-0 után már féllábbal a fináléban érezhette magát, erre a „Farkasok” a visszavágón, a 82. percben két góllal vezettek. Utána jött a veretlenségi sorozatot megtartó két gól.

Az Atalanta a portugál Sportingot, valamint a Sturm Grazot és a lengyel Rakówot megelőzve lépett csoportelsőként tovább, szintén veretlen maradt. Az egyenes kieséses szakaszban megint a lisszaboni csapattal találkozott, 1-1, 2-1. Utána következett az idény legjobb teljesítményével elért, az Anfield Roadon aratott 3-0-s diadal a Liverpool FC ellen, ami után nem számított a hazai vereség (0-1).

Az elődöntőben az Olympique Marseille elleni, idegenbeli 1-1 után tükörsima volt a visszavágó, 3-0. A fogadóirodák szerint a Bayer Leverkusen az esélyesebb, de az Atalanta biztosan nem adja olcsón majd a bőrét.

Annál is inkább, mert a két csapat két éve, a tavasz elején találkozott az Európa-ligában. Akkor az olaszok kettős győzelemmel jutottak tovább.

Címlapról ajánljuk
A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

Nem hagyományos sportkönyvként, hanem személyes hangvételű életút- és élményalbumként jelenik meg Besenyei Péter új kötete. A Szárnyakkal írt történet a műrepülő világbajnok hetven évét dolgozza fel. Besenyei Péter az InfoRádióban elmondta, hogy a könyvből olyan titkok is kiderültek róla, amelyeket egyes családtagjai sem ismertek.

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×