Infostart.hu
eur:
385.25
usd:
331.78
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Burning candle on black background, space for text
Nyitókép: Boris Ipatov/Getty Images

Elhunyt a Ferencváros európai kupagyőztes csatára

Rátkai László 79 éves volt. Az FTC -vel 1965-ben Vásárvárosok Kupáját nyert.

A labdarúgó pályafutását 1962-ben kezdte az Fradinál, egészen 1967-ig erősítette a csapatot, majd 1968 és 1974 között a Haladásban futballozott - írja a klub honlapja.

A VVK-t (az volt az UEFA-kapu elődje) 1965-ben nyerte el a csapat, ennek volt a tagja Rátkai László.

A szombathelyi klubnál később az 1979-1980-as idényben, majd 1984 és 1987 között az első csapat vezetőedzőjeként, 1989 és 1993 között pedig a labdarúgó-szakosztály igazgatójaként dolgozott. A magyar utánpótlás-válogatottnak 1983–1984-ben ő volt az edzője.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×