eur:
395.03
usd:
365.46
bux:
65440.33
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Garát Péter Zsombor, a BJA játékosa (b) és a fehérvári Németh Kristóf a jégkorong Magyar Kupa döntőjében játszott Hydro Fehérvár AV19 - Budapest JAHC mérkőzésen a fővárosi Tüskecsarnokban 2023. január 29-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Élő adásban csalózta le a bírókat egy magyar válogatott

Hári János, a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongozója 750 ezer forintos bírságot kapott, mert a vasárnapi Magyar Kupa-döntő harmadszünetében egy tévéinterjúban csalással vádolta meg az egyik játékvezetőt.

A szövetség fegyelmi bizottsága csütörtökön hozta meg ítéletét. A határozat ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.

Amint az MJSZ honlapján olvasható: a testület a bizonyítékokat és nyilatkozatokat értékelve tényként állapította meg, hogy

Hári különösen súlyos fegyelmi vétséget követett el,

amikor a mérkőzés hivatalos személyét, személyeit nagy nyilvánosság előtt sértegette, s őket nyilvánvaló részrehajlással vádolta.

A bizottság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a játékos csapatának kapitánya, a válogatott tagja, ily módon magatartásával irányt, példát kell mutatnia a jégkorongsport minden résztvevője számára.

A bizottság a döntéshozatal során figyelembe vette, hogy Hári János klubjának honlapján megjelent nyilatkozatában közölte: tisztában van tettének súlyával és magatartásának lehetséges következményeivel. Ezen kívül a csatár elnézést kért viselkedéséért.

Az MK-döntőben a Budapest JAHC büntetőkkel diadalmaskodott az osztrák ligában érdekelt Hydro Fehérvár AV19 felett.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×