A téli olimpiáknál pedig sűrűbb helyszínismétlés jöhet.
London pályázhat a 2040-es olimpia rendezésére - fogalmazott a brit főváros polgármestere. Sadiq Khan a MyLondon hírportálnak adott hétfői nyilatkozatában arról beszélt: a 2012-es játékokat vendégül látó város vezetése és a brit kormány vizsgálja a kandidálás hivatalos lehetőségét.
"Dolgozunk a kollégákkal a pályázat vizsgálatán. A 2032-es és 2036-os játékok kérdése már eldőlt, a 2040-es londoni olimpia vonzereje az, hogy ez lenne minden idők legzöldebb olimpiája" - fogalmazott a polgármester.
Amennyiben megkapja a lehetőséget, London lesz az első város, amely négyszer rendez nyári olimpiát, 2012-t megelőzően 1908-ban és 1948-ban volt házigazda.
A 2024-es olimpiának Párizs, a 2028-asnak Los Angeles, a 2032-esnek Brisbane ad majd otthont.
„Egész Európa után tudnának kémkedni” – hangzott el a Londonba tervezett kínai „mega-nagykövetségről”, amely a tervek szerint több, föld alatti termet is tartalmaz majd. Tudósítások szerint ezek érzékeny adatokat továbbító kábelek mellett helyezkednének el. Parlamenti képviselők a projekt leállítását követelik.
Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
Oroszország nem fog Iránnak segíteni nyílt katonai beavatkozással, viszont más eszközökkel folyamatosan támogatják a tüntetések leverését – írta meg a Foreign Policy.
A február még messze nem a nyár előszobája Európában, de egy különösen zord január után már a 15-20 fok közötti, napos-lágy idő is felér egy mini feltöltődéssel.