Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Eldőlt az öttusa sorsa: jönnek a nindzsa harcosok

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) hétvégi, online kongresszusának szombati napján döntöttek a legfontosabb kérdésről: a 2024-es, párizsi olimpián után a lovaglás helyére az akadályverseny kerül. A beszámolók szerint ez leginkább a Ninja Warrior-versenyekhez hasonlít majd.

A UIPM végrehajtó bizottsága tavaly novemberben jelentette be, hogy a 2024-es játékokat követően a lovaglás már nem lesz része a sportágnak, majd a kongresszus - nemzetközi tiltakozás ellenére - helyben hagyta azt. A dán szövetség februárban a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, és kérte a döntés érvénytelenítését, mivel szerinte a vb-nek nem volt joga ilyen határozatot hozni, megszegte a UIPM alapszabályát és megsértette az etikai kódexet. A CAS elutasította a keresetet.

A UIPM novemberben azzal indokolta a szám kivételét, hogy az addigi formájában bizonytalan az öttusa helye az ötkarikás programban. Aztán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete decemberben bejelentette, hogy - a súlyemelés és az ökölvívás mellett - az öttusa nem szerepel a 2028-as, Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még bekerülhet. A NOB közgyűlése februárban hasonlóan foglalt állást.

A UIPM májusban tudatta, hogy akadályverseny tesztelése kezdődik meg annak a folyamatnak a részeként, amelynek végén a párizsi olimpia után a lovaglást új számmal váltják fel. A világszövetségnek év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, hogy melyik sportág kerül a lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia és bizonyítania, hogy a sportág biztonságos, széleskörűen hozzáférhető és vonzó a fiatalok, illetve a nagyközönség számára.

A UIPM négy tesztversenyt rendezett az új, többek között kötélen kapaszkodásból, kúszásból, gerendán haladásból álló számból.

Gallai István, a magyar szövetség főtitkára a kongresszus feszített munkájáról az MTI-nek kiemelte, hogy több felszólaló volt az akadályverseny mellett, ifj. Juan Antonio Samaranch, a UIPM első alelnöke például felhívta a figyelmet arra, "ha ma nem szavazzuk meg az új sportágat, akkor nulla esélyünk van visszakerülni az olimpiai programba". A döntés meg is született, hogy a juniorok és fiatalabb korosztályok világversenyein már jövőre be kell vezetni az akadályversenyt.

"Ez ellen felszólaltunk, és többen kiálltak mellettünk. Sok versenyző ugyanis még a párizsi olimpia idején junior vagy első éves felnőtt lesz, mint például Gulyás Michelle volt Tokióban, és akkor ők kevesebb világversennyel a hátuk mögött fognak esetleg lovagolni az ötkarikás öttusaversenyen. Ami a világ szeme előtt zajlik majd, és újabb rizikófaktort jelenthet a sportág számára" - hangoztatta többek véleményét Gallai István főtitkár.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×