Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
320.45
bux:
144359.16
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Twitter/UEFA EURO 2020

Flickkel még veretlen a német válogatott

Hansi Flick szerződtetése nagy lendületet adott a német válogatottnak. A Bayernnel 2020-ban Bajnokok Ligáját nyerő tréner rekorderedménnyel kezdte szövetségi kapitányi működését, s tizenegy mérkőzése után még veretlen a Nationalelffel. Ma este Budapesten, a labdarúgó Nemzetek Ligája A-divíziójának C-csoportjában a magyar válogatott ellen játszik a csapata.

Amikor a két válogatott tavaly júniusban, Münchenben találkozott egymással, már lehetett tudni, hogy az új idényben Hansi Flick fogja dirigálni a német válogatottat, de akkor még Joachim Löw irányított. Ha nincs Leon Goretzka több szempontból is emlékezetes gólja (azzal jutottak tovább a németek, a találat után a német középpályás kimutogatott a magyar szurkolóknak), e találkozó jelentette volna a korábbi kapitány búcsúját. Így még maradt egy mérkőzése.

Flick az első nyolc mérkőzését megnyerte, ezzel a német válogatott szövetségi kapitányok között rekorder lett, egyébként már azzal is az volt, hogy az első hat meccsén 27 gólt szerzett, egyetlen kapott mellett.

Amikor elérte a tizedik mérkőzését (ez volt az olaszok elleni, bolognai döntetlen), utolérte Sepp Herbergert és Jupp Derwallt, akik ugyancsak veretlenül érkeztek el eddig a határig. (Mindazonáltal azon lehet vitatkozni, hogy mikor kezdődött Herberger kapitánysága, akadnak olyan meccsek, amelyeket a DFB még az elődnek, Otto Nerznek ad, holott ő nem is volt a találkozó idején a stadionban… De maradjunk a hivatalos szövetségi listánál, annak alapján 1954 világbajnoka csak a 17. meccsén veszített először.)

Flicknek jobbnak sikerült a 2021-es ősz, mint a mostani tavasz: az Izrael elleni győzelem óta háromszor is csak döntetlent játszottak a németek, igaz, nagyon erős ellenfelekkel szemben. Amszterdamban a hollandokkal, Bolognában az olaszokkal, Münchenben az angolokkal végeztzek 1-1-re.

Az új német kapitány kétségtelenül a Bayern futballistáira, korábbi játékosaira épít, az olaszok ellen heten is szerepeltek a kezdő tizenegyben, ugyanakkor bátran változtatja az összeállítást, mindössze négyen (Neuer, Kimmich, Rüdiger, Müller) kezdtek mindkét eddigi júniusi találkozójukon.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta Magyar Péter. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×