eur:
393.83
usd:
365.63
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Esővíztől tisztítják meg a monte-carlói utcai pályát a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Monacói Nagydíjának futama előtt 2022. május 29-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Sergio Pérez nyerte a zaklatott monacói futamot

Az élen álló Max Verstappen harmadikként ért célba a háromórás futamon.

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat.

A 32 éves pilóta idei első, pályafutása harmadik futamgyőzelmét aratta, legutóbb a tavalyi Azeri Nagydíjon állt a dobogó tetején.

Mögötte a Ferrarival versenyző spanyol Carlos Sainz Jr. ért be másodikként, a harmadik helyet pedig az összetett pontversenyben továbbra is éllovas, vb-címvédő holland Max Verstappen (Red Bull) szerezte meg.

A napsütéses első két napot követően a futam napján már eső várta a pilótákat, ami miatt a mezőny bő negyedórás késéssel indult útjára. Ráadásul a vizes pályán nem klasszikus, hanem biztonsági autó mögötti indulást terveztek. A pilóták két kör megtétele után a boxutcába hajtottak, mert annyira szakadt az eső, hogy a látási viszonyok nem voltak megfelelőek.

A futam végül 65 perc csúszással rajtolt el valójában, a felvezető körben ketten csúsztak a falba, ezt követően azonban jobbára eseménytelen körözés következett: minden pilóta nagyon óvatosan vezetett, mert a pálya rendkívül csúszós volt, többen alig tudták elkerülni a falat.

Körről körre gyorsultak a versenyzők, az átmeneti esőgumira váltók egyre kedvezőbb helyzetbe kerültek, a monacói Charles Leclerc vezette élmezőny tagjai a 18. körben cseréltek kereket. Mögötte ekkor Sainz, majd a két Red Bull haladt Pérez, Verstappen sorrendben, a kiállások során azonban a mexikóinak sikerült Leclerc elé kerülnie, így amikor Sainz is kiment kerékcserére, átvette a vezetést.

A két Ferrari-pilóta egyből száraz pályára alkalmas kerekeket kapott, Leclerc pedig - aki csak másodszorra kapta meg a kemény keverékű abroncsot - a negyedik helyre esett vissza.

Az élen Pérez haladt, mögötte Sainz, majd Verstappen száguldott, a 27. körben Mick Schumacher (Haas) hatalmas balesete miatt pedig újra érkezett a biztonsági autó.

A német pilóta kocsija egy kigyorsításkor megcsúszott, majd a gumifalba csapódáskor kettétört.

Monte-Carlo, 2022. május 29.
Mick Schumachernek, a Haas német versenyzőjének kettétört autója a monte-carlói utcai pályán, miután a jármű kisodródott és nekicsapódott a pályaszél gumifalának a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Monacói Nagydíjának futamán 2022. május 29-én.
MTI/AP/EPA pool/Christian Bruna
Mick Schumachernek, a Haas német versenyzőjének kettétört autója a monte-carlói utcai pályán, miután a jármű kisodródott és nekicsapódott a pályaszél gumifalának a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Monacói Nagydíjának futamán 2022. május 29-én. MTI/AP/EPA pool/Christian Bruna

Három körrel később piros zászlóval ismét megszakították a versenyt - a megsérült védőborítást rendbe kellett hozni -, amely mintegy húsz perc elteltével indult újra. A Ferrarik kemény, a Red Bullok közepes keverékű gumikon folytatták, és ekkor már biztos volt, hogy a mezőny nem fogja tudni teljesíteni a háromórás limitidőn belül a teljes távot.

Az utolsó harminc percben elmaradtak az izgalmak, bár a Red Bull abroncsai jelentősen vesztettek a tapadásukból, az élmezőny tagjai előzés nélkül, 64 kör után értek célba ugyanabban a pozícióban, amiből az újraindítás során rajtoltak.

A világbajnokság két hét múlva a bakui Azeri Nagydíjjal folytatódik.

A végeredmény, Monacói Nagydíj, Monte-Carlo (64 kör, 213,568 km, a pontszerzők)

1. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:56:30.265 óra

2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1.154 másodperc hátrány

3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1.419 mp h.

4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 2.922 mp h.

5. George Russell (brit, Mercedes) 11.968 mp h.

6. Lando Norris (brit, McLaren) 12.231 mp h.

7. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 46.358 mp h.

8. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 50.388 mp h.

9. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 52.525 mp h.

10. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 53.536 mp h.

leggyorsabb kör: Norris (1:14.693 perc, 55. kör)

pole pozíció: Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

A vb-pontversenyek állása 7 futam után (még 15 van hátra)

versenyzők

1. Verstappen 125 pont

2. Leclerc 116

3. Pérez 110

4. Russell 84

5. Sainz 83

6. Hamilton 50

7. Norris 48

8. Bottas 40

9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 30

10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 15

11. Cunoda Juki (Alpha Tauri) 11

12. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 11

13. Alonso 10

14. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 6

15. Vettel 5

16. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 3

17. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 2

18. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 1

csapatok

1. Red Bull 235 pont

2. Ferrari 199

3. Mercedes 134

4. McLaren 59

5. Alfa Romeo 41

6. Alpine 40

7. Alpha Tauri 17

8. Haas 15

9. Aston Martin 7

10. Williams 3

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×