Infostart.hu
eur:
361.64
usd:
315.17
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric
Max Verstappen, a  Red Bull holland versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Spanyol Nagydíján a montmelói pályán 2022. május 22-én.
Nyitókép: MTI/AP/Joan Monfort

Leclerc az élről esett ki, Verstappen a gondok ellenére nyert

Izgalmas és eseménydús versenyt hozott a barcelonai Spanyol Nagydíj.

Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája győzött Barcelonában, így az élre állt összetettben. A címvédőnek gondja akadt a DRS-sel, ám ezzel együtt is nyerni tudott. Másodikként csapattársa, Sergio Perez végzett, míg a harmadik a mercedeses George Russell lett.

A rajtnál a pole pozícióból startoló Leclerc nagy küzdelemben megtartotta az első helyet Verstappennel szemben, a harmadik helyről induló Carlos Sainz Jr. (Ferrari) viszont pocsék rajtot vett, ketten is elmentek mellette, s visszaesett ötödiknek. Közben a negyedik kanyarban Kevin Magnussen (Haas) ütközött Lewis Hamiltonnal (Mercedes), aki defektet kapott, így visszacsúszott a mezőny végére és a boxba kellett hajtania kerékcserére.

Az ötödik körben Leclerc, Verstappen, Russell sorrendben száguldottak a versenyzők a dobogós pozíciókban, négy körrel később viszont Verstappen kicsúszott, ezzel Leclerc előnye csaknem 10 másodpercesre nőtt az élen. Másodikként Russell, harmadikként Pérez száguldott, mögéjük tudott visszatérni a pályára Verstappen.

Kisvártatva Verstappen megelőzte Pérezt és Russell üldözésébe kezdett, majd ők ketten egyszerre, a 14. körben hajtottak be a boxba friss gumikért. Pérez a 18., Leclerc pedig a 22. körben kapott új abroncsokat, és a monacói simán megőrizte vezető helyét. Mögötte Russell és Verstappen száguldott, a holland vb-címvédő pedig bár gyorsabb volt, mégsem tudta a célegyenesben megelőzni brit riválisát, ugyanis problémája volt az állítható hátsó szárny kinyitásával.

Leclerc versenyautója a 27. körben hirtelen lelassult, a műszaki hiba miatt a monacóinak az élről kellett feladnia a viadalt. Verstappen a boxba hajtott új gumikért, a vezetést átvevő Russellt pedig Pérez támadta, s két körrel később magabiztosan meg is előzte.

Russellt a 37. körben kerékcserére hívta a Mercedes, így Verstappen átvette a brittől a második helyet, majd az élre állt, miután Pérez is a boxban járt és friss abroncsokat kapott. Verstappen utolsó kerékcseréjét a 45. körre időzítette a Red Bull, ezzel ismét Pérez vezetett, Verstappen második volt, mert Russell elé tért vissza a mezőnybe.

A hajrá kezdetén Verstappen a frissebb gumikkal simán átvette a vezetést Péreztől, és végül magabiztosan diadalmaskodott. A rajt után nehéz helyzetbe kerülő versenyzők közül Sainz negyedik, Hamilton pedig ötödik lett.

Verstappennek ez az idei negyedik és pályafutása 24. F1-es futamgyőzelme.

A világbajnokság a jövő hétvégén Monacóban folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×