Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
A pusztítás nyomai egy orosz légicsapást követően Harkivban 2022. március 3-án. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.
Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Kozlov

Órákig kiabált segítségért és imádkozott a romok alatt az ukrán úszóválogatott edzője

Nem hiába, megmentették Ajna Morozova életét.

Két órán át egy épület romjai alatt feküdt az ukrán úszóválogatott edzője, miután az épületet, amelyben tartózkodott, rakéta találta el - olvasható az M4sport.hu-n.

Ajna Morozova a válogatott mellett a Szpartak Harkiv csapatának igazgatója, de az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása után úgy döntött, hogy önkéntesnek áll, hogy a rászorulókon segítsen, éppen e munkája közben bombázták le az épületet, amelyben volt.

Kimentése után levelet írt az úszószövetségnek, hogy életben van, úgy-ahogy biztonságban, és nagyon feldúlt.

Ajna Morozova folytatni kívánja az önkénteskedést, "hisz ez az én hazám is" - írta.

"Minden létező istennek imádkoztam az összes nyelven, amelyet ismerek. Képtelen voltam megmozdulni, azt hittem, ott betemetve ér a halál" - írta még. Az ima mellett segítségért is kiabált, ezt hallották meg.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 15:52
×
×
×
×