Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Milák Kristóf (b3) a 100 méteres pillangóúszás elődöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizesközpontban 2021. július 30-án. Az úszó olimpiai csúccsal jutott a döntőbe.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Külön MÚSZ-fizetést kapnak a válogatott úszók - egy éven át

81 millió forint van erre a célra, 100-300 ezer forint közötti összegek jutnak majd célba.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) az elnökség döntése alapján saját bevételeiből ösztöndíjat folyósít egy éven át a válogatott keret legeredményesebb versenyzőinek, összesen 81 millió forinttal támogatva őket.

A szervezet szerdai hírlevele kiemelte, a válogatott úszók eddig egyesületüktől, illetve a Gerevich-ösztöndíjból tehettek szert rendszeres bevételre - bár akad klub, amelyik nem ad fizetést -, most viszont megnyílik egy harmadik forrás is: a MÚSZ az elsők egyike az egyéni sportágak között, amely rendszeres támogatást ad a legeredményesebb válogatottaknak.

Az elnökség szerdai ülésén egyhangúlag támogatta Wladár Sándor elnök előterjesztését, amelynek értelmében a felnőtt világversenyeken (olimpia 1-8., vb 1-6., Eb 1-3. helyezett), illetve az utánpótlás-világversenyeken egyéni aranyérmes válogatott kerettagoknak havi rendszeres juttatást garantál, az eredmények függvényében nettó 100-300 ezer forintot.

"Ez forradalmi tett, óriási újítás, példátlan a sportág történetében,

és nem hiszem, hogy túl sok egyéni sportági szövetség segíti ilyen formában a versenyzőit" - kommentálta a döntést a közleményben Sós Csaba szövetségi kapitány.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×