Infostart.hu
eur:
362.69
usd:
314.36
bux:
150417.77
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pexels.com

Nácikkal tett párhuzama miatt lemondott a német futballelnök

Fritz Keller sorozatban a negyedik elnök, akinek valamilyen botrány miatt kell távoznia posztjáról.

Lemondott posztjáról Fritz Keller, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöke azután, hogy egy hónapja a náci idők egyik bírójához hasonlította Rainer Koch alelnököt.

A sportvezető április 23-án a szövetség ülésén vont párhuzamot a Münchenben törvényszéki bíróként dolgozó Koch és Roland Freisler között. Utóbbi a népbíróság elnökeként halálra ítélt 2600 embert, akik a náci rendszer ellenségei voltak, emellett a holokausztban is szerepet játszott.

Az elnök kijelentése nagy vihart kavart, a szövetség regionális vezetői bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek és a szövetség etikai vizsgálatot indított ellene. Keller ugyan nem sokkal az eset után elnézést ért, ám Koch azt nem fogadta el.

A DFB-t 2019 óta irányító Fritz Keller hétfőn hosszú közleményben jelentette be lemondását, amiben írt saját felelősségéről, egyúttal azt is kifejtette, hogy a szövetségben sok a probléma, ami a távozásával sem oldódik meg.

"A DFB-t belső hatalmi harcok dúlják és az átláthatóság hiánya gyengíti" – írta a 64 éves Keller hozzátéve, hogy hiába próbált javítani a szövetség működésén, reformokat bevezetni, folyamatosan falakba ütközött. "A szövetségben változásokra van szükség, ez elkerülhetetlen a közeljövőben."

  • Keller sorozatban a negyedik elnöke a DFB-nek, akinek botrány miatt kellett távoznia.
  • Elődje, Reinhard Grindel azután mondott le, hogy kiderült, luxusórát fogadott el ajándékba, és be nem jelentett jövedelmekkel is vádolták.
  • Őt megelőzően Wolfgang Niersbachnak és
  • Theo Zwanzigernek egyaránt a 2006-os németországi világbajnoksággal kapcsolatban felmerült korrupciós vádak miatt kellett feladniuk elnöki pozíciójukat.

Címlapról ajánljuk

Akciófotók Paksról: megkezdődött a fenékküszöb beépítése, érkezik a másik bárka is

„Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson. Az első bárka beállítása, rögzítése folyamatban van. Rövidesen a második bárka is megérkezik” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán, és fotókat is közzétett.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×