Infostart.hu
eur:
363.46
usd:
323.06
bux:
148607
2026. november 4. szerda Károly
Berecz Zsombor a riói nyári olimpia férfi vitorlásversenyén, a Finndingi hajóosztály ötödik futamában a Rio de Janeiró-i Dicsőség Jachtkikötőben 2016. augusztus 11-én. Berecz Zsombor megnyerte az ötödik futamot, és összetettben feljött a harmadik helyre.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Berecz Zsombor Európa-bajnok

Aranyérmet nyert a portugáliai Finndingi Európa-bajnokságon Berecz Zsombor.

A magyar szövetség honlapja szerint az olimpiai kvótás, 2018-ban világbajnok magyar vitorlázó az élről várhatta a pénteki utolsó versenynapot, amelynek első futamában - összességében a kilencedikben - ötödik helyen végzett, ezzel az eredményével pedig a tizedik futamban elért helyezésétől függetlenül megvédte Európa-bajnoki címét.

Az eredmény még nem hivatalos, azzá csak a zárófutam befejezése után órákkal, az esetleges óvások megtárgyalása, a hivatalos eredménylista nyilvánosságra hozatala, illetve a díjkiosztó után válik.

Berecz jól kezdett a kontinensviadalon, ugyanis az első nap után rögtön az élre állt egy-egy negyedik és ötödik hellyel. Ezt követően a második napon kevésbé vitorlázott jól, kilencedik és tizedik helyével összesítésben a második pozícióba csúszott vissza, de a harmadik versenynapot követően - amelyen hatodik, majd hetedik lett - visszavette a vezetést. Csütörtökön aztán óriási lépést tett az aranyérem felé, ugyanis mindkét futamot megnyerte, pénteki ötödik helyével pedig behozhatatlan, húszpontos előnyre tett szert a Rio de Janeiróban olimpiai aranyérmes, illetve négyszeres világbajnok brit Giles Scott-tal szemben. A viadal honlapja szerint a harmadik pozíciót a svájci Nils Theuninck foglalja el.

Berecz sikerének értékét növeli, hogy nem első számú hajójával és vitorlájával indult, és az Eb-t elsősorban felkészülésnek tekintette az ötkarikás játékokra.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megrohamozták az első széltendert, a kormány szerint nagy siker - De valóban így van?

Megrohamozták az első széltendert, a kormány szerint nagy siker - De valóban így van?

Jelentős beruházói érdeklődést hozott az új magyar széltender: 37 pályázó összesen 46 pályázatot nyújtott be, közel 2300 megawattnyi szélerőmű megépítésére. A bontási adatok ugyanakkor visszaigazolják a helyszínválasztással kapcsolatos korábbi aggályokat, ugyanis hiába alakult ki több hálózati csomópontnál nagy verseny, két helyszín szinte üresen maradt. A különbség a következő kiírások szempontjából is fontos, hiszen a hosszú távú magyar szélenergia-tervek teljesítéséhez a meghirdetett csatlakozási lehetőségekből tényleges beruházásoknak kell születniük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×