Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Varga Dénes, az FTC (j) és Hrvoje Benic, a Dubrovnik játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének (final 8), a negyeddöntőjében játszott  FTC-Telekom Waterpolo - Jug Dubrovnik mérkőzésen Hannoverben 2019. június 6-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Koronavírus: öt fertőzött a Ferencváros vízilabdázóinál

Meghatározó, válogatott játékosok is vannak köztük.

A népligeti együttes közleménye neveket nem említ, ugyanakkor hangsúlyozza, a következő bajnokikon, illetve a felkészülés egy kiemelt időszakában "meghatározó bajnokaikra, válogatott sportolóikra nem számíthatnak".

Hozzáteszik, az érintett vízilabdázók kisebb tünetekkel házi karanténban vannak.

"A március elején sorra kerülő BL csatákig hátralévő időszakot arra szerette volna felhasználni a szakmai stáb, hogy kemény alapozó edzésekkel és a taktika gyakorlásával felkészüljön a szezon második felére" – írták, kiemelve, a mostani körülmények olyan helyzet elé állították a csapat tagjait, aminek legyőzése már nem sportemberi kitartásukon, taktikai felkészültségükön, vagy a sportnak mindent alárendelő életmódjukon múlik.

"A legutóbbi megbetegedésszám már olyan mértékben borítja fel a felkészülésünket, hogy arról tájékoztatni akartuk a mindvégig mellettünk álló szurkolóinkat és a sportszerető közvéleményt. Bízunk sportolóink mihamarabbi egészséges visszatérésében és abban, hogy az elmúlt két évben tíz trófeát szerzett csapatunk idén szintén méltó módon képviseli a Ferencvárost és a nemzetközi porondon Magyarországot is" – áll a közleményben.

A Fradira a következő hetekben két bajnoki – most szombaton idegenben a Szeged ellen, illetve jövő szombaton hazai medencében a KSI ellen – vár. A BL-ben legközelebb a főtábla második körét jelentő tornán szerepel az FTC március 1. és 5. között.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×