Infostart.hu
eur:
387.07
usd:
328.65
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás
Nyitókép: kisvarda.hu / Szabó Sándor

Hiába a bentmaradás, új edző lesz Kisvárdán

Bódog Tamás távozott a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda Master Good FC vezetőedzői posztjáról.

A szabolcsi klub honlapján Révész Attila sportigazgató közölte, mindkét fél kölcsönösen elégedett volt a közösen töltött időszakkal, ám a játékosokhoz hasonlóan az edzők is kapnak máshonnan ajánlatokat egy-egy sikeresebb időszak alatt.

"Ez most sem történt másként, Bódog Tamáshoz több ajánlat is befutott. Ő jelezte, hogy nagyon szívesen maradna klubunknál, de a gondolat természetesen ott motoszkált a fejében, és én is úgy voltam vele, ha jobb lehetőségei vannak, nagyobb célokért küzdhet, akkor nem gördíthetünk akadályt elé. Azzal búcsúztam el tőle, hogy bármikor nagyon szívesen visszavárjuk, az ajtónk nyitva marad előtte" - tette hozzá.

Bódogot február 6-án nevezték ki a Kisvárda vezetőedzőjévé, mérlege 14 bajnoki mérkőzésen hat győzelem, három döntetlen és öt vereség volt, így csapata a nyolcadik helyen végzett, és bennmaradt az élvonalban.

"Nagyszerű öt hónap van mögöttem, minden percét élveztem a munkának.

A klubnál elindult folyamat jó irányba tartott a mostani időszakban is, jó érzés volt ennek a részesévé válni.

Amit kértem a játékosoktól, azt szó nélkül, lelkesen és jó motiváltsággal teljesítették" - mondta Bódog.

A tréner hozzáfűzte, egyelőre nem tudja, hogyan alakul a további pályafutása.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump Kijevbe is kész elutazni a béke érdekében

Donald Trump Kijevbe is kész elutazni a béke érdekében

Donald Trump akár Kijevbe is kész elutazni, amennyiben az előmozdítja a béke ügyét, hogy az ukrán parlamentben felszólaljon egy megállapodás elfogadásának érdekében - erről az amerikai elnök beszélt, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt Floridában.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×