Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Megvan a Fed-kupa budapesti döntőjének új időpontja

A tenisz Fed-kupa budapesti döntőjének szervezői pénteken bejelentették, hogy az eseményt idén már nem rendezik meg, az új időpont 2021. április 13-18.

A Magyar Tenisz Szövetség honlapján olvasható közlemény szerint a résztvevő csapatok és a sorsolás nem változik, a helyszín pedig a Papp László Sportaréna marad, ahol fedett salakpályán játszanak majd a világ legjobb női csapatai. A szervezők azt írták: "a nézők nélküli rendezés nem szerepelt az opciók között", ugyanakkor a létesítmény foglaltsága miatt és az egészségügyi előírások legteljesebb megvalósíthatósága érdekében döntöttek az egyéves halasztás mellett.

A Fed Kupa-döntőt eredetileg április 14. és 19. között rendezték volna Budapesten, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani.

"Ezekben a különleges időkben ahhoz, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát, úgy véljük, hogy a verseny jövőre halasztása a megfelelő döntés. Szeretnénk megköszönni partnereinknek és a magyar kormánynak a kemény munkát és az elkötelezettséget, amelyet az esemény iránt tanúsítanak" - idézte a közlemény David Haggertyt, a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) elnökét.

"Sajnáljuk, hogy el kellett halasztani az idei Fed Kupa-döntőt, de a játékosok, a nézők és a szervezők egészsége a legfontosabb. Köszönjük az ITF belénk vetett bizalmát és nagyon várjuk, hogy folytatódjon a közös munka. Az ilyen presztízsű esemény megrendezése Budapesten erősíti azon erőfeszítéseinket, hogy fővárosunk a világ sportfővárosai között maradhasson" - mondta Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

A 12 csapatos finálét négy csoportban bonyolítják le, és az A jelűben kapott helyet a magyar női válogatott mellett a címvédő francia és az orosz nemzeti együttes.

A tavaly júniusi döntés értelmében Budapest három évre, 2022-ig nyerte le a Fed Kupa döntőjének rendezési jogát. A párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak, az ebben a formában 2020 helyett jövőre bemutatkozó finálé összdíjazása 18 millió dollár, amelyből 12 milliót a játékosok kapnak, hat millió pedig a szövetségeknek jut.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×