Infostart.hu
eur:
387.51
usd:
330.02
bux:
110637.76
2025. december 22. hétfő Zénó

Premier League újra: David Luíz mintha elfelejtett volna futballozni a leállás alatt

Száznapos szünet után újra bajnoki mérkőzéseket játszottak a Premier League-ben. Az Aston Villa és a Sheffield United nem bírt egymással (0-0), míg a Manchester City talán a vártnál is simábban nyerte meg az Arsenal elleni rangadót (3-0).

Fontos lehetőséget szalasztott el a Villa: ha nyerni tudott volna, előrelép a 16. helyre, így maradt a 19., kiesést jelentő helyen. A Sheffield United a hatodik, egyetlen ponttal a Manchester United mögött.

A nagy érdeklődéssel várt rangadón az Arsenal az első 25. percben elveszítette két játékosát, előbb Xhaka (8. perc) majd Pablo Mari (24. perc) is megsérült. Utóbbi helyére a brazil David Luíz állt be, aki aztán pályafutása egyik legrosszabb meccsét zárta: hibázott az első gólnál, szabálytalankodott a másodikat hozó tizenegyes előtt, majd piros lapot kapott, ami miatt emberhátrányba került a csapata.

Az Arsenal, noha Mikel Arteta irányításával korábban nem veszített idegenbeli bajnoki mérkőzést, ezúttal súlyos vereségbe szaladt bele.

Az újrakezdést követő első gólt Raheem Sterling szerezte a Premier League-ben (45+2- perc), Kevin de Bruyne váltotta gólra a büntetőt (51. perc), majd Phil Foden állította be a végeredményt (90. perc).

Az Arsenal maradt a kilencedik helyen. A Manchester City 22 ponttal áll a Liverpool mögött a második helyen a tabellán, ez perc azt jelenti, hogy a „Vörösök” a mostani hétvégén még biztosan nem lesznek bajnokok.

Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Csúcson az arany, pattan az olaj - Mi történik a piacokon?

Csúcson az arany, pattan az olaj - Mi történik a piacokon?

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások látszanak a mai kereskedésben, enyhe esés jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódik, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedik az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×