INFORÁDIÓ
2021. szeptember 28. kedd
Vencel

labdarúgás

bajnokok ligája

uefa

Szeptember 24-én Budapesten lesz az UEFA Szuperkupa-döntő

Szeptember 24-én Budapesten lesz az UEFA Szuperkupa-döntő

Infostart

Az UEFA, a végrehajtó bizottság online megbeszélését követően, tájékoztatást adott az idény hátralévő részének menetrendjéről.

Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke általános tájékoztatást adott, amelyen külön is kiemelt két esetet, a játékosok tiltakozását a Black Lives Matter mozgalmat támogatva és Marcus Rashford közreműködését a brit gyermekélelmezéssel kapcsolatban.

Giorgio Marchetti vette át a szót, az UEFA versenyeivel kapcsolatban. Elmondta, hogy még kidolgozás alatt van az egészségügyi protokoll, vizsgálják a nézők visszatérésének lehetőségét.

A Bajnokok Ligája a negyeddöntőktől egy nyolcas minitorna lesz, augusztus 12. és 23. között, Lisszabonban. Előtte augusztus 7-8-án lejátsszák a nyolcaddöntőkből hátralévő meccseket. Nincs döntés arról, hogy a nyolcadöntőket hol tartják. (A Paris Saint-Germain, az Atlético Madrid, az Atalanta, valamint a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig már nyolc közé jutott, a másik négy nyolcaddöntős párharc visszavágójáról most még nem tudni, hogy augusztus 7-én és 8-án azokat is Portugáliában, vagy a kijelölt hazai csapat otthonában rendezzék.)

Isztambulé lett a 2021-es döntő. Szentpétervár 2022-ben, München 2023-ban, London 2024-ben lesz a BL-döntő helyszíne.

Az Európa-liga-mérkőzéseket a negyeddöntőtől, augusztus 11. és augusztus 21. között Németországban tartják. A két még a nyolcaddöntőben meg nem kezdett spanyol-olasz párharcot Németországban játsszák, egy meccsen. Ahol az első mérkőzést már lejátsztották, lehetőség szerint a korábbi vendégcsapat pályáján rendezik meg a visszavágót.

Egy évet csúszik a helyzet miatt egy évet csúszik

a budapesti Európa-liga-döntő is, 2023-ban lesz.

A női BL végjátékát, hasonló elvek mentén, Észak-Spanyolországban tartják.

A férfi UEFA Szuperkupa-döntőt szeptember 24-én Budapesten, a Puskás Arénában rendezik.

A nemzetközi porondon csúszik a 2020–2021-es rajt, és változás, hogy a selejtezők, a playoff-meccseket kivéve egymérkőzések lesznek.

A válogatotakat illetően, októberi és novemberi időszakban rendezik a márciusban elmaradt Eb-pótselejtezőket. Ebben érintett a magyar válogatott is, amely október 8-án lép pályára Bulgáriában, a párharc győztese pedig november 12-én fogadja az izlandi-román mérkőzés továbbjutóját immár az Eb-részvételért.

A 2020-as nevet viselő, de jövőre rendezendő Európa-bajnokság mind a 12 városa rendezhet.

A 2021-es, magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Eb-nek az elhalasztott kontinensviadal miatt szintén új időpontot kellett találni: a tornát rendhagyó módon két részletben rendezik, ugyanis a csoportkörre március 24. és 31. között, a kieséses szakaszra pedig május 31. és június 6. között kerül sor.

Nyitókép: UEFA.com
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018