eur:
394.26
usd:
370.41
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Mindenhol ott voltak a Napoli játékosai

Enrique "Quique" Setién, a Barcelona vezetőedzője a továbbjutást illetően abban bízik, hogy a Napoli elleni hazai visszavágón több helyzetük lesz majd, mint volt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi, 1-1-gyel végződő első felvonásán.

A katalánok szakvezetője kifejtette: nem tartja valószínűnek, hogy az olasz gárda a Camp Nouban is képes lesz az egész mérkőzésen olyan zártan védekezni, mint tette azt a hazai összecsapáson. A Napoli Dries Mertens révén a 30. percben szerezte meg a vezetést, a mérkőzésen végig nagy mezőnyfölényben lévő, de az ellenfél kapujára kevés veszélyt jelentő vendégek az 57. percben Antoine Griezmann találatával egyenlítettek.

"Nehéz volt feltörni a Napolit, vagy veszélyes lehetőségeket kialakítani, mert a hazai játékosok sokat futottak, és mindenhol ott voltak" - mondta. Hozzátette: erre a fegyelmezett teljesítményre az olaszok vendégként aligha lesznek képesek az egész mérkőzésen, ezért több gólhelyzet kidolgozására számít csapatától, amely szerinte a keddi mérkőzést végig irányította, az elért döntetlennel pedig elégedett.

A nápolyi együttes vezetőedzője, Gennaro Gattuso azt mondta:

"taktikailag szinte tökéletesen" játszottak, de még jobban is teljesíthettek volna.

"Amikor csapatként tudunk játszani, akkor jó teljesítményre vagyunk képesek. A Barcelonának azért kellett küzdeni, mert nagyon óvatosak voltunk. Egyetlen egyszer hibáztunk, amiért csalódott vagyok, mert ellenfelünknek ezt sikerült kihasználnia" - nyilatkozta. Hozzátette: a párharc nem lefutott, de a továbbjutást illetően nehéz dolguk lesz, amit ennek ellenére megpróbálnak kiharcolni.

A március 18-i visszavágón Setién nem számíthat két alapemberére, a hajrában egy szabálytalansága után két sárga lapot is begyűjtő, így kiállított Arturo Vidalra, valamint az európai szövetség oldalán a mérkőzés legjobbjának választott Sergio Busquetsre, aki sárga lapos eltiltása miatt hiányzik majd.

Lorenzo Insigne, a nápolyiak csapatkapitány elmondta, a Barcelona aligha érzi meg a két játékos hiányát, mert erős a kerete. A csatár a visszavágón koncentrált játékot vár csapatától, valamint azt, hogy a továbbjutás érdekében több kockázatot vállalnak fel, mint otthon.

"Keserű eredmény a döntetlen,

mert szurkolóink előtt, ennyi helyzettel többet is kaphattunk volna ettől a meccstől" - mondta.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×